másfél tonna (a körülmények.... V.)

Már negyed órája ácsorgott a romos házban. Odabent félhomály volt és egy közfal már kidőlt, így nehéz volt eldöntenie, hogy pontosan melyik helyiségben van, de a szoba közepén a törmelék között árválkodó fotel miatt ő a nappalira voksolt. A félhomályt az épület közepén szinte tapintható sárga pengeként szúrta keresztül a leszakadt redőny lamellái között beszökő délelőtti napfény. Sokáig kacérkodott az ottfelejtett fotellel, de végül inkább a földre telepedett, a fal tövébe. Tessék-lássék szétsöpörte lábával a törmeléket, odadobott egy újságpapírt és hátát a falnak vetve lezökkent a padlóra.

Furcsa, hogy az ember gondolatait mennyire képes megmozgatni egy elhagyott épület, képzeletében a lerozzant beltér máris közepesen használt otthonná változott, emberek jöttek-mentek benne, gyerekek, szülők, nagymamák és nagypapák, az évtizedek alatt egymást követő családok; a fel- felvillanó foszlányok néhány perc alatt jelenetekké, majd lassan történetekké álltak össze fejében, ő nem tett mást, mint behúnyt szemmel kísérte ezt a fonalat egész addig, míg a nappali közepén álló, hajdan a lakás díszeként tündöklő fotel azzá az elnyűtt bútorrá vált, ami most a ledőlt fal törmelékei között türelmesen tűrte hálátlanra fordult sorsát. Kinyitotta szemét, felállt, hogy végigsétáljon a falak mentén. Léptében meg- megérintette a ház hűvös tégláit, úgy érezte mesélnek neki, ő mindenesetre úgy döntött, hogy elhiszi ezt önmagának, mert nem akart kizökkenni réveteg állapotából.

Körülötte minden rosszra fordult, legalábbis ismerősei mind ezt mondták neki, ő pedig nem árulta el nekik, hogy valójában élvezi a zuhanást. Tervei voltak és most – úgy látszik a sors sokkal jobban tudja nálunk, hogy mi a jó nekünk – minden megvalósulni látszott ahhoz, hogy valóra váltsa őket. Kisétált a szabadba, lépett néhányat a ház előtt, visszafordult és egy keveset még járatta szemeit a rozoga épületen. Macskát képzelt a tetőre, végigkísérte óvatos lépteit a gerincen, majd elbúcsúzott tőle, amikor tudta, hogy az a kémény takarásában le fog ereszkedni a másik oldalon. Mosolygott, közel fél év óta először igazán, és nagyon örült neki.

Hátat fordított az épületnek, kilépett a kertkapun, beült, a kulcsot a váltó mögé szúrta, fordított rajta egyet és elindulás előtt még néhány másodpercig hallgatta az elölről feltörő enyhe morajt, amit válaszul kapott.

Imádta az érzést, ahogy másfél tonna nekilendült az országútnak.

VM / 2014.03.12. / Verőce