A körülmények áldozataként csavargóvá vált író története VI

Ő maga is meglepődött azon, hogy mennyire rosszul viselte. Az első pillanatokban azt mondta magának, hogy volt már ilyen, keresett már munkát és nem fog összedőlni a világ. A következő néhány óra alatt pedig összedőlt számára a világ. Este már csak bámult maga elé a fotelből és míg e bámulás közben egyre újabb, addig teljesen ismeretlen részleteket fedezett fel előbb a parkettát takaró szőnyeg mintájában, majd a nagyszoba falának repedései között, az élet értelmét latolgatta… a rossz irányból, mert nemigen érezte, hogy van neki.

El kellett telnie a hétvégének, aztán a hétfőnek, amikor a papír ügyek miatt még bent töltött fél napot és végül, mikor többé-kevésbé mindenkitől sikerült valamilyen formában elbúcsúznia és kilépett az utcára és már mélyen bent járt a városban, amikorra minden kiürült a fejéből, mert a tovatűnő emberek, házak, autók, villamosok, úthibák, lépcsőházajtó-csapódások, sörösrekesztologatások lassan kipumpálták tudatából az elmúlt majd’ egy évet, akkor egész hátul, valahol agyának egyik legutolsó fiókjából előmászott egy rég elfeledett érzés és egy büfé ablaküvegének tükröződésében boldogan konstatálta, hogy ez az érzés addigra már határozott mosolyt csalt az arcára.

Szótárakban rengeteg szinonímát lehet találni rá, mégis, ez a kifejezés talán a legjobb példa arra, hogy a nyomdafestéket kevésbé tűrő nyelv mennyivel pontosabban, frappánsabban tud megfogalmazni valamit, amire a körülírások távolról sem képesek ugyanúgy:

konkrétan az a szó, hogy „leszarom”.

VM / Bp / 2014.04.14.