tizenkettő

Volt egy félreesőbb hely, aminek a Pagony összes lakója varázserőt tulajdonított: „Jézus és a tizenkét apostol” – így hívták. Ez egy ösvény volt, aminek két partján összesen tizenkét fa állt és a legvégén – „az asztalfőn” – feketéllett Jézus, egy villámcsapástól kiégett csupasz törzs, ami első látásra kissé ijesztőnek hatott zöld lombú szomszédai között. A hely varázserejét a Pagony lakói úgy fogalmazták meg, hogy annak, aki elindul az „apostolok” között, és az ösvényen egészen „Jézusig” sétál, valamiben jobbra fordul a sorsa. Ilyenkor Micimackó hazaérve mindig több mézescsuprot számolt meg az almáriumban, Tigris határozottan úgy érezte, hogy még magasabbra tud ugrani, Füles kevesebbet szomorkodott és Bagolynak mégtöbb érdekes történet jutott eszébe egyébként is szerteágazó családfájáról. Nyuszi a répaföldön, Malacka kis háztartásában fedezett fel addig sosem látott csodás változást, Kanga pedig Zsebibaba fejlődésével volt különösen megelégedve, így Zsebibabát ilyenkor valóban még többet engedték, hogy Tigrissel elmenjen játszani.

Róbert Gida otthon többször hallotta szüleitől, hogy az emberek is járnak ilyen helyekre, de az emberek azokat a helyeket sokszor hosszú évtizedekig építik, és a kettő között még az volt egy nagy különbség, hogy Kanga, Füles és a többiek gondolataiban sosem vált kötelezővé, hogy az ösvényen járjanak.

Róbert Gida pedig nem tudta…. mert időnként szégyellte ugyan… de ő úgy látta, hogy ezek csak fák…

VM / 2014.06.17. / Vác