az író magánya

klikk a képre

Június vége felé mindig végtelennek tűnt a nyár. És 2014 júniusa különösen ilyen volt, mert május közepén az a megtiszteltetés érte, hogy megszűnt a munkahelye, így e kegyetlen sors arra kárhoztatta őt, hogy hajnalonként írjon és napközben a várost járva új témákat agyaljon ki magának, amikről a következő nap reggelén újra írhatott. Különös állapot volt ez, néhány ujjnyival túl a valóság határán, ilyenkor egy-két órára olyan világba lépett átt, amiben sokminden megtörténhetett, ahol az eseményeknek nem a realitás szabott határt, hanem az olvasó emésztőképessége, vagy amit ő annak vélt.

A lakás nyugatra néző ablakai elé ült. Az üvegen túli képnek különös mélységet adott a város házai köré éles kontúrokat rajzoló vízszintes reggeli napfény, ami ezekben az órákban a lakáson is keresztülsütött, kellemes meleggel kényeztetve a fotel támlája mögül kilógó vállait. Írt, gondolkodott, írt. Időnként felállt, kibámult az ablakon, maga elé dünnyögve kóstolgatta az egymás mellé rakott szavak ízét – néha olyan közel az ablakhoz, hogy lehellete párás foltot hagyott az üvegen, novellái tűnékeny lenyomatát. Visszaült, hogy szabadjára eresztett ujjai újra elrophassák szokásos egyperces táncukat a billentyűk felett és minden kezdődött előlről. Lassan nyolc óra lett és olyankor hirtelen úgy érezte, hogy „most jó”, csak rontana a helyzeten, ha tovább nevelgetné „legfrissebb gyermekét”. Néhány utolsó klikk után cipőt vett, esetleg slusszkulcsot és új vadászatra indult.

A pillanat foglalkoztatta, történeteibe mindig megpróbálta beleszőni azokat a sokszor csak másodpercekig tartó elillanó jeleneteket, melyek mindenki életében ott sorakoznak – végeláthatatlanul – és amikről mindig úgy érezte, hogy az emberek gondolataiban elnyomja őket egy hamis előrelátásba rejtett folyamatos és beteges aggódás a jövő miatt.

Pedig ő jól tudta, mennyit ér a pillanat: a nő mosolya, az aszfalt repedése, a fák falakon táncoló árnyéka, a nagytemplom hámló vakolata, vagy az üres, hajnali Váci út, amikor a házak hullámzó kirakatüvegein fel-felvillanva egészen Újpestig kíséri őt saját fényszóróinak tükörképe.

VM / 2014.06.27. / Vác