húsleves és krumplistészta

   Legelőször át kellett lépnie Csodaország határát, csak így juthatott el az iskola menzájára. Csodaország határát pedig egy hatalmas tölgyfa kapu védte. Ezt a nappali órákban gondosan kireteszelték, így az ajtó természetes szűrőként működhetett, mert a kellően bátortalan látogatókat már a kapu puszta súlya, illetve rettenetes nyekergése is megfordulásra késztette. A krumplistésztáig csak a bátrak juthattak el. Ő is ezek közé sorolta magát, így a kapu után neki is fel kellett mennie egy hosszú lépcsőn, ahol Szent Péter várta őt, ezúttal olyan barna műhelyköpenyben, aminek ceruzák és egy négyszínű toll volt a mellzsebébe dugva. A szent mindig „jónapot kívánok”-kal köszöntötte látogatóit, abban az esetben, ha azok ugyanezt mondták neki, amikor átlépték a második védvonalat, a lépcsőt és az aulát elválasztó üvegezett csapóajtót. Szent Péter – eredeti nevén Kovács Péter portás, akit a diákok azért emlegettek a szent nevén, mert a porta az előbb említett hosszú, felfelé vezető lépcső legtetején volt és az iskolába való bejutás lehetetlen volt az ő beleegyezése nélkül – varázserejű szemekkel bírt: már távolról látta a vendégeken, hogy mi járatban vannak és nem késlekedett eligazítani őket, amikor az általa őrzött csapóajtón beléptek. „Egyenesen a folyosó végén Uram” mondta hősünknek is, akinek így eszébe sem jutott, hogy az iskola végeláthatatlan útvesztőiben kezdjen barangolni és letűnt korok érettségi tablóit nézegetni. Pedig szívesen tette volna ezt. „Nem baj” gondolta, „hosszú még ez a folyosó és egy szent keze sem ér el minden egyes ösvény végéig, ha nem ebéd előtt, akkor majd ebéd után jól eltévedek itt.” És a folyosó végén – arcán Lucifer öntelt vigyorával – egyetlen lépéssel átlendült az utolsó védvonalon, az ebédlő tárva-nyitva hagyott ajtaján. Immár védtelenül hevertek előtte  a rántott húsok, a krumplifőzelékek virslivel, a húslevesek cérnametélttel és még megannyi finomság. Volt egy-egy diák, aki egy pillanatra eltűnődhetett, hogy „vajon ez az új kémiatanár ? Jó lenne, mert nem is tűnik olyan aljasnak, mint ahogyan meséltek róla”, de a pillanat végén ők is visszafordultak félbehagyott levesükhöz, a többi pedig figyelemre sem méltatta az új jövevényt.

„Húslevest és krumplistésztát legyen szíves” mondta a konyhából kileső szakácsnak; igyekezett elsőnek megszólalni, nehogy azok bármi kényelmetlent kérdezhessenek. „Uborkával ?” hangzott a válasz.

VM / 2014.12.05. / Székesfehérvár