katasztrófa

   Amikor Borzár belépett a városszéli szupermarket ajtaján, még minden rendben volt. Kint az utcán sütött a nap, az üzletben pedig lassan csordogált a békés vasárnap délutáni forgalom. A vásárlók kekszet vettek, csipszet, meg üdítőt, az újságok címlapjait nézegették, vagy a leszállított árú könyvek lapjait olvasgatták. Borzár egy doboz italt vett, meg aprósüteményt és a pénztárnál sorban állva – hogy e két csomagot az utcán ne láthassák a járókelők – az alsó polcról kiválasztott magának egy épp megfelelő méretű reklámszatyrot; ezért lehajolt, hogy letépjen közülük egyet. Borzár nem lehetett elég óvatos a tépéskor: a polc kilógó rúdja, ami a szatyrokat tartotta, eltört és a földre esett az összes reklámszatyorral. Emiatt a rúdra támaszkodó felső lap megbillent és a rajta lévő összes rágógumi, citromízű töltött csokoládé és ceruzaelem – mint rengéskor a hegyoldalon összetömörült hó – megindult lefelé és a még mindig lehajoló Borzár hátán végigpotyogva végül az üzlet kövezetén szétterülve állapodott meg. A polc megbillenésével a szerkezet tengelyéül szolgáló, mennyezetig futó oszlop is egyensúlyát vesztette, derékban két darabra tört és kidőlt, felső tagja pedig néhány másodperces himbálódzás után lezuhant, ezzel magával rántva a teljes álmennyezetet. Az álmennyezettel egy-két korhadt „T” elem is a földre zuhant és ezek híján – az épp feltámadó szeptemberi szélben – a tetőszerkezet is inogni kezdett, majd röviddel azután, hogy a megriadt vásárlók az utcára szaladtak, három részletben végleg leomlott. Ezután csak a külső falak dőltek ki, de végül csend lett. Az üzlet területén már csak Borzár és a pénztárosnő tartózkodtak; mindkettejük ruházata szürkésfehér színben pompázott a portól és a sok lehulló törmeléktől. „Hétszázhuszonöt forint” mondta a pénztárosnő. Borzár pénzt nyújtott át, mire a hölgy azt kérdezte, hogy Borzárnak van-e szupersop kártyája, de nem volt. Borzár eltette a visszajárót, elbúcsúzott az italt és a süteményt a szatyorba helyezte és a helyenként térdig érő törmeléken átgázolva elhagyta az üzletet. A pénztárosnő boldog volt, mert már csak fél óra volt hátra a munkaidőből.

VM / 2014.09.29. / Vác