gondolatban hős

   Krosztlovszky Pál Eduárd (a továbbiakban csak „Pál”) vasárnap délután elhatározta, hogy hétfőn nyolc órától viselkedése erős lesz és férfias. Ezért amikor másnap délelőtt egy üzletben nem fogadtak el tőle egy nagy címletű bankjegyet, ő úgy döntött, hogy a két kikért tepertős pogácsa fejében a méltatlankodó pultos hölgyet egy szenvedélyes csókkal fizeti ki. Így is tett, majd megfordult és fölényes arckifejezéssel kisétált a helyiségből. Az áldozatul esett eladó pedig hosszú percekig bámult ki réveteg szemekkel a pult mögül az addigra már rég üresen tátongó bejárat felé. Pál délcegen rótta tovább az utcát, előbb az egyik, majd a másik tepertős pogácsát fogyasztotta el és épp az utolsó falatot nyelte le, amikor egy fiatal férfiakból álló csoporthoz ért. Pál jól emlékezett rájuk: ők voltak azok, akik sohasem mulasztották el fitymáló megjegyzésekkel illetni Pált, amikor régen – még férfiatlan korában – arra járt. Például így volt az előző héten is, amikor Pál ugyanezen a helyen fagylalttal a kezében megbotlott a járda egyik repedésében, egyensúlyát keresve négy-öt lépésen keresztül szaladt előredőlve a járókelők között, végül mégis elhasalt, ezzel maga alá temetve a kezéből kieső puncs-csokoládé fagylaltot. Mindez persze a fenti banda szeme láttára történt, akiknek derültségét csak fokozta a hatalmas barna-piros folt, ami az incidens után feltápázkodó Pál egyébként világos színű trikóján rögtön láthatóvá vált. Úgy látszott, ők most, egy hét elmúltával is jól emlékeztek erre az esetre, mert a társaság hangadója – bizonyos „Sumók” – odasétált hősünkhöz és előzékeny, ugyanakkor aljas mosollyal tette fel neki a kérdést, hogy „parancsol-e fagylaltot az Úr”. De Sumók nem ismerhette Pál vasárnapi elhatározását, így teljes meglepetésként érte minden, ami a következő percben történt. Sumók balszerencséjére Pál épp egy régi ház tölgyfa ajtaja mellett állt, aminek hősünk most lenyomta kilincsét, belökte az ajtót, mire a kapu mögül hatalmas vicsorgó torzomborz eb lépett elő. Sumók az eb láttán lassan, a félelemtől szinte megbénulva araszolt hátra egész addig, míg a jelenetet meghökkenve figyelő társaiba nem ütközött. Pál magabiztos mozdulattal megvakargatta a mellette hűségesen álló hatalmas szőrös szörnyeteg tarkóját, barátságosan megcibálta pofazacskóit, mire az eb végignyalta új barátja arcát, majd ki-ki ment tovább a dolgára. „Micsoda hős” gondolta a pultos hölgy, aki – nem tudva túltenni magát az iménti csókon – kíváncsiságában egészen a pékség bejáratáig merészkedett és most onnan kísérte a történteket. De Pál ekkor már a kereszteződésen túl járt; átsegített a zebrán egy idős asszonyt, lágy barackot nyomott egy mosolygó fiúcska kobakjára és öles léptekkel járta tovább a hősök kihívásokkal szegélyezett útját. És a kihívások nem késlekedtek: a kisváros délelőtti sokadalmában egy gyermekével bajlódó anyuka kezéből kiesett a kosár és szerencsétlen módon, a benne lévő két virágcsokorral együtt kigurult az útra. Pálnak ez nem kerülte el a figyelmét, kilépett a közeledő sárga busz elé, aminek vezetője az előtte álló Pállal és annak magasra lendített kezével ugyan nemigen törődött, de maga is jól látta az elé guruló virágokat, ezért megállt. Pál ekkor a légfékek szuszugása és a járókelők álmélkodása közepette felvette a két csokrot és előzékeny mosollyal átadta őket az elérzékenyült anyukának. De egy szál virágot kihúzott az egyik csokorból és azt a titkon őt követő pultos lánynak vitte, aki időközben bezárta a pékséget, Pál után eredt és most a történtektől néhány méterre dobogó szívvel ácsorgott a járdán. A lány megpróbált közönyt színlelni, de amikor Pál igazi lovag módjára letérdelt elé és nyílt tekintettel megkérte a kezét, nem tudott tovább ellenállni….

   Pál számára sohasem derült ki, hogy végül valóban igent mondott-e a lány, mert felébredt az óra csörgésére. Sietve felöltözött, mert indulás előtt még le akart szaladni párizsiért.

VM / 2014.09.09. / Vác