freedom

 

   A szoba szélesebb falán, annak teljes hosszában könyvespolc húzódott. Valamivel kevesebb, mint ezer kötet, de ha a lakásban máshol lévő polcok tartalmát is számolnánk, a végeredmény jócskán meghaladná ezt a számot.

   Szeretett „közöttük” csavarogni, számára ezek a könyvek megannyi ajtót jelentettek, melyek mind egy másik, új világra nyíltak. Nem is szégyellte, főleg nem önmaga előtt, hogy valójában nagyon keveset olvasott végig közülük (sőt…) és azt sem, hogy a történeteken, az írók nevein és a címek hangulatán túl a könyvek által nyújtott kellemes élményben elvitathatatlan része volt annak is, hogy nagyszerű, otthonosan fakó, ugyanakkor változatos színt adtak a lakásnak. Ismerősökkel beszélve időnként szó esett arról, hogy valamelyikük olvasta-e ezt, vagy azt a regényt és amikor igen volt a válasz, ő nem átallotta megkérdezni, hogy „miről szól?”. Nagyon ritkán emlékeztek rá. Inkább csak azokra – foszlányokban – amikből valamikor film is készült….

   Viszont előbbi lustasága ellenére ő maga is írt, és emiatt rengeteget tűnődött azon, vajon mi tesz az olvasók és kritikusok körében sikeressé egy történetet, vagy egy írót. E témában – szemben a fentiekkel – sokat olvasott és kénytelen volt rájönni arra, hogy csak nagyon kevés írónak adatott meg, hogy megéljen választott hivatásából. Ha pedig e csoportból kivesszük a mese szerzőket illetve az egyes központosított rezsimek befizetett adóiból támogatott művészeket, a kapott eredmény végleg…. Majdnem az került ide, hogy „elszomorítóvá válik”, de gondolatai végén e sorok szerzőjének is be kellett látnia, hogy ez a tény távolról sem elszomorító, hanem új felfedezésekre sarkalló kihívás.

„… megtanult repülni, és nem sajnálta az árat, amit ezért fizetnie kellett. Jonathan sirály felfedezte, hogy az unalom, a félelem és a harag okozzák azt, hogy a sirályok élete oly rövid; és mivel gondolataiban ezek nem léteztek többé, igazán szép és hosszú életet élt.”

(Richard Bach: Jonathan Livingston, a sirály)

VM / 2014.09.05. / Vác