ablak recseg a szélben

éjjel van egy kis időm arra, hogy "ne-csináljak-semmit", ez azt jelenti, hogy megbeszéljem magammal, hol is tartok, mit is akarok, hova juthatok és egyáltalán szeretnék-e odajutni, ahova juthatok, mert magam körül, az emberek életében csupa zsákutcát vélek felfedezni ahonnan - úgy látom - csak egy hatalmas fékkel és száznyolcvan fokos fordulattal és ellenkező irányban nagy gázzal juthatnának ki, de így el kellene ismerniük önmaguk és a világ előtt a rengeteg korábban elkövetett hibát, ez viszont mai büszke társsadalmunkban lehetetlen (itt mindenki szuper-jól csinálja a dolgokat), tehát tovább vágtatnak előre, a zsákutca "összevarrott", "zsák" vége felé, ahol végül így vagy úgy meg kell állniuk, ezt hívjuk nyugdíjnak és akkor kezdődnek a mese-estek: "én ezerötszáz ember főnöke voltam", "én mindig dolgoztam", "én mindig csak hoztam a pénzt", "az én szakmám volt a legszebb", "na persze az én pozíciómban az ember nem engedhette meg magának, hogy...", "én ilyenolyancsodálatos mérnök voltam"... és így tovább (semmi sem új a nap alatt, valami ilyesmire gondolhatott Molnár Ferenc, amikor a Pál utcai fiúk-at írta)... érdekes..... ez eddig többé-kevésbé egyetlen mondat volt.... tehát, még a jelenlegi "kényelmes", nyolctól-ötig munkahelyemmel, kocsival közelre járva és a lakást bizonyos nemtörődömséggel kezelve sem igen marad este sok időm ücsörgésre - ha leszámítom azt a kis olvasást... akkor, ha nem hívom fel egy szomszédasszonyomat, hogy emberi hangot is halljak aznap... a kettő együtt egyszerűen lehetetlen -, így az egyetlen "luk" a napomban az éjfél és két-három-négy óra közötti időszak. ez volt a második mondat, valamivel rövidebb. lobog, ropog, pattog a konvektorom, "a hegyek között egyedül maradt vándor egyetlen barátja a lobogó tűz", mondta egyszer egy ismerősöm és igaza volt, bár ez a hely nem "a hegyek között", hanem egy lakás a harmadikon, néha elmegy egy-egy autó, néha kurjant egy-egy legény, de mindent feltartóztathatatlanul elural a hajnali szél és az ablakfélfák reccsenése, amit okoz, annál is inkább, mert a legények hazamennek, a konvektort nemsokára letekerem és nem marad semmi és senki más, sem odakint, sem idebent, mint a csend. de most még jó egy kicsit gondolkodni, semmivel sem foglalkozni..... nincs szükségem a fönti hazugságokra, így is jól vagyok. szándékosan írtam minden mondatot kis betűvel, mert úgy érzem, visszaad egy hangulatot... ami távolról sem rossz, csak éppen nem ünnepélyes, nem olyan világbakiáltó...csak jó, olyan mint a hajnali csend...