Hamarabb érkeztem, mert szeretem felmérni a környéket és egyébként sem jó az utolsó pillanatban érkezni, Budapesten, ugye, az ember soha sem tudhatja, hol keveredik dugóba, hol talál parkolóhelyet. Kétszer voltam vécén, egyszer egy MOL kúton - ott ez ingyenes -, egyszer pedig már a munkaadónál; nem, nem az izgalmak miatt, egész biztosan a reggeli tejföl és a csalamádé együtt okozták.
Ahogy kiléptem a mosdó ajtaján, ott állt előttem a HR-es hölgy, már tudta, hogy én vagyok az, akire vár, nekem is sejlett, hogy ő lehet az, aki tegnap felhívott - egy igazi HR-esnek van olyan arckifejezése, hogy „én hívtalak tegnap, kicsit korán vagy, de gyere várj egy kicsit a tárgyalóban”.
És én vártam: egyszerű asztal, székek, a résnyire nyitott ablakból beszivárog a kinti zaj, elsuttogok magamban pár mondatot, amiket majd a kérdéseikre fogok válaszolni. Kisvártatva egy beszélgetés egyre erősödő hangjai jönnek a folyosón, férfi hang: műpoén, női hang: műnevetés, benyitnak, ketten, Miss HR és a majdani sikeres pályázó felettese. Bemutatkozás, leülünk, Miss HR megkér, hogy beszéljek magamról és én beszélek. A kezében van az önéletrajzom, szemeivel kíséri benne a mondókám, néha kérdéseket tesz fel, Miss HR velem van, nem ellenem és ez jó. Ezt onnan tudom, hogy az önéletrajzomban átugorja a kényelmetlen részeket, nem akar a vesztembe sodorni. Létezik egy ellenkező HR viselkedés, ahol Miss Másik Elméleti HR szinte azért harcol, hogy nehogy felvegyenek. Az én Miss HR-em nem ilyen. Beszélgetünk, már tegeződünk, ezt is Miss HR kezdeményezte, ez jó jel (lehet). Persze együtt hozzák majd meg a döntést. Mr Főnök beszél a munkáról, figyelmesen hallgatom, néha, egy-egy szóra átcsap nagyon enyhe panaszkodásba, de hamar felismeri és visszakanyarodik. „Csak hallgasd, most olvad a jég”, gondolom magamban és felveszem a „hát-igenigen-ez-így-van-de-nem-is-kellenének-alkalmazottak-ha-minden-könnyen-menne” arckifejezésemet. „És mennyi lenne a bérigényed Miklós ?” kérdezi Miss Szimpatikus HR és én megmondom nekik, amire egyikük sem vág megrökönyödött arcot - wow. „Van-e kérdésem”, „nincs, minden tiszta”, „de ha lenne, bátran írjak e-mailt”, „úgy lesz”, válaszolom, és vége az interjúnak. Felállunk, Mr Főnök kezet nyújt, kezet fogunk, nem néz rám, nem hiszem, hogy ez rossz jel, van, aki nem néz a másikra kézfogáskor - senkire, semmikor - és ő szerintem épp ilyen. Miss HR szintén kezet nyújt, ő rám néz, a nők tudnak viselkedni.
Parkoló, beülök, indítok, indulok, megyek, gondolkodom. Gondolkodom ? Nem, nem is, csak nézek ki a fejemből, „majd jelentkeznek”. Már kint járok az utcákban, a jobb oldali ablakot mindig letekerem és most azon hallgatom a várost - nevetés, köhögés, piac, teherautóponyva, raklap, gyerekzsivaj, messziről duda, távolabb, az utca torkában egy sárga csík a villamos.
Hazafelé vitorlázom az Árpád hídon, a jobb vállamat nyaldossa a szellő, egyszerűen csak élvezem, ez a szabadság íze.
VM, 2026.07.15. BP / Vác
