ablak recseg a szélben

éjjel van egy kis időm arra, hogy "ne-csináljak-semmit", ez azt jelenti, hogy megbeszéljem magammal, hol is tartok, mit is akarok, hova juthatok és egyáltalán szeretnék-e odajutni, ahova juthatok, mert magam körül, az emberek életében csupa zsákutcát vélek felfedezni ahonnan - úgy látom - csak egy hatalmas fékkel és száznyolcvan fokos fordulattal és ellenkező irányban nagy gázzal juthatnának ki, de így el kellene ismerniük önmaguk és a világ előtt a rengeteg korábban elkövetett hibát, ez viszont mai büszke társsadalmunkban lehetetlen (itt mindenki szuper-jól csinálja a dolgokat), tehát tovább vágtatnak előre, a zsákutca "összevarrott", "zsák" vége felé, ahol végül így vagy úgy meg kell állniuk, ezt hívjuk nyugdíjnak és akkor kezdődnek a mese-estek: "én ezerötszáz ember főnöke voltam", "én mindig dolgoztam", "én mindig csak hoztam a pénzt", "az én szakmám volt a legszebb", "na persze az én pozíciómban az ember nem engedhette meg magának, hogy...", "én ilyenolyancsodálatos mérnök voltam"... és így tovább (semmi sem új a nap alatt, valami ilyesmire gondolhatott Molnár Ferenc, amikor a Pál utcai fiúk-at írta)... érdekes..... ez eddig többé-kevésbé egyetlen mondat volt.... tehát, még a jelenlegi "kényelmes", nyolctól-ötig munkahelyemmel, kocsival közelre járva és a lakást bizonyos nemtörődömséggel kezelve sem igen marad este sok időm ücsörgésre - ha leszámítom azt a kis olvasást... akkor, ha nem hívom fel egy szomszédasszonyomat, hogy emberi hangot is halljak aznap... a kettő együtt egyszerűen lehetetlen -, így az egyetlen "luk" a napomban az éjfél és két-három-négy óra közötti időszak. ez volt a második mondat, valamivel rövidebb. lobog, ropog, pattog a konvektorom, "a hegyek között egyedül maradt vándor egyetlen barátja a lobogó tűz", mondta egyszer egy ismerősöm és igaza volt, bár ez a hely nem "a hegyek között", hanem egy lakás a harmadikon, néha elmegy egy-egy autó, néha kurjant egy-egy legény, de mindent feltartóztathatatlanul elural a hajnali szél és az ablakfélfák reccsenése, amit okoz, annál is inkább, mert a legények hazamennek, a konvektort nemsokára letekerem és nem marad semmi és senki más, sem odakint, sem idebent, mint a csend. de most még jó egy kicsit gondolkodni, semmivel sem foglalkozni..... nincs szükségem a fönti hazugságokra, így is jól vagyok. szándékosan írtam minden mondatot kis betűvel, mert úgy érzem, visszaad egy hangulatot... ami távolról sem rossz, csak éppen nem ünnepélyes, nem olyan világbakiáltó...csak jó, olyan mint a hajnali csend...

hand uncontrolled by the head - - HUBH

Constance

d'Artagnan rides in in few minutes to save Constance Bonacieux

outer space

77656738767 - N2341029UUH- 2341065452W - 989763425GGF- 989ö87813SSA001-563LLIILLOO - MMYYö9ö8786 - TEWQÉLÉ4342 - 0077006564 - ÉÉOO78689U - GD34246

無 限 V.

saját fotó, elég nehéz (és szerencsés) volt így elkapni egy sirályt - klikk a képre

"mire vársz, mit ácsorogsz itt ?" kérdezte egy hatalmas sirály az örvény szélén töprengő Szabó Jánost. Szabó a feneketlen mélységbe zúduló óceánt figyelte és önkéntelenül arra gondolt, hogy ha ez sokáig tart, egyszerűen elfogy majd a tenger és nem marad a helyén semmi, csak szikla, meg homok. "Min gondolkodsz ?" szólította meg őt ismét a nagy fehér madár és Szabó János csak ekkor fogta fel, hogy valaki beszél hozzá. Nagy körökben keringett körülötte; időközben a korábbi hatalmas hullámok eltűntek és az immár sík felületű plazma apró fodrai, ráncai keltette háttérbe a madár csaknem teljesen beleolvadt. "Hát te hogy kerültél ide ?" kérdezte az öreg, mikor végre észrevette. "Azóta követlek fentről, mióta a parton lehuppantál a homokra arról a kötéllétráról. Honnan másztál ide ? Nem tudtam elég magasra repülni, hogy lássam a létra végét, csak eltűnik az égben a csillagok között...". Szabó erre elgondolkodott, "honnan is...", nem emlékezett semmire... csak a délelőtökre, az utca zajaira, a körülötte zsongó városra... és egy finom kávéra, meg a tarkóját melegítő napsütésre, amikor Etelka asztalánál, háttal az ablaknak ül. Hirtelen elfogta a honvágy. "Visszamennél ? Ugye arra gondolsz, hogy most meginnál egy kávét..." kérdezte a sirály. "Nem lehet... éveket, századokat másztam lefelé, mire ideértem" felelte szomorúan. "Mindent lehet" mondta a madár. Egyre kisebb köröket írt, egyre közelebb került Szabóhoz - ő csak ekkor látta, hogy fehér tollú kísérője milyen hatalmas -, óriási csőrével elkapta Szabó János ingét és elrepült vele az örvény kellős közepe fölé....

...és eleresztette

job offer

the very exciting job of a Launch Engineer - click onto the "baaang"

Once I was browsing job offers on the web and saw one that caught my imagination. They called the position Launch Engineer. Then I made this drawing.

a very short story III.

bricolage