XI.

 

無 限 V.

"A végtelen tenger", így nevezte el - csak magának - Szabó János a helyet, a planétát, ahová csöppent. Emlékezetében minden egyes lépéssel, amit újdonsült barátja, az óceán felszínén - pontosabban egy ujjnyival felette - tett, hátrább szorult Szabó Bácsi képe és helyébe egy nála jóval határozottabb, erősebb és valamivel fiatalabb Szabó János lépett, az az ember, aki gondolataiban megszakítás nélkül létezett, akivé serdülő kamasz kora óta szeretett volna válni. Most ott gyalogolt a lassú, lomha, barátságos hullámokon, már messze elhagyta a partot, az már nem is látszott mögötte, még akkor sem látszott volna, ha visszafordul és, ha nem tornyosult volna körülötte mindenhol lomha hömpölygő óriás utitársa, a tenger. Néha felért egy-egy hullám tetejére, vethetett egy pillantást a látóhatár felé és a lassan hullámzó plazmán kívül semmit sem látott, de ez nem okozott benne szorongást, vagy félelmet, mert figyelmet és szeretetet érzett maga körül.

Nem tudni, hogy földi szokások szerint napoknak, hónapoknak, vagy éveknek nevezték volna azt az időt - ha ugyan volt idő ezen a helyen - , amit Szabó János a hullámokon töltött, mire az örvényhez ért.

nem az én fotóm, csak Szabó Bácsit rajzoltam oda, eredetihez klikk a képre

outcast (127)

outcast 127

326

???

 

19.30

kérem, a kávéhoz nem jár cukor, kérdeztem,

dehogynem, szólt a lány, mennyi legyen ?

diadalittasan másztam vissza 

egy perc múlva bárszék trónomra, 

kezemben kis zacskó, zacskóban bogyó, 

lehetett volna pirula, vényre kapható,

de azon a helyen olyan szer nem terem,

a kávé és a süti ezerhatszáz,

e pénzért még kapsz egy este fél nyolcat,

mekdó-nyüzsi-hangokat,

egy október-végi sétát,

egy szelet váci éjszakát...

a város felől később lesz piros, 

olyan negyed perccel,

de ha ezt tudod és nem sietsz,

senki nem üt el, így a mentő sem visz el,

otthon vár rád a gondolkodó-novellaíró-rajzoló-poéta-fotel

15 revolutionary squares breaking habits and behaving like squares

whart

.

無 限 IV.

Kovács Istvánné (született Pálfalvi Etelka), akit az egész utca csak Kovács Néniként ismert és aki "széles e határon" a legjobb kávét főzte - legalábbis Szabó Bácsi szerint - egészen délig nem is foglalkozott azzal, hogy ablakszomszédja, Szabó Bácsi nem mutatkozik. "Biztosan lement a lángossütőhöz beszélgetni" gondolta Etelka "vagy az is lehet, hogy hajnalig olvasott és most alszik" - bár, ez utóbbi lehetőséget lelke mélyén elvetette, mert éjjel feltűnt volna neki Szabó Bácsi lámpájának tükröződése a szemben lévő ház ablakán. Látta, hogy lent az utcán János barátai - akikkel az öreg rendszeresen beszélgetni szokott - hazafelé tartanak és János (Szabó János, avagy Szabó Bácsi) nincs velük, ekkor vonta fel először szemöldökét. Ráadásul az öreg kávéra sem jelentkezett, pedig azt ki nem hagyta volna - Kovács Néni ebben egészen biztos volt. Délutáni alvás után, olyan három óra körül kinézett az ablakon, ki is nyitotta és kíváncsian kikönyökölt rajta, ekkor vette csak észre, hogy Szabó Bácsi ablaka és vele a függöny tárva nyitva leng a szélben és valamivel lejjebb kötélfoszlányok lógnak a ház faláról. "Hmmm" mondta önmagának határozottan Kovács Néni "úgy látszik, János kimászott a saját ablakán..." Elhatározta, hogy másnap elindul megkeresni az öreget. Vajon ugyanilyen biztosan döntött volna akkor is, ha tudja, hogy János éppen egy idegen bolygó plazmaóceánján kel át és maga sem tudja, mit remél megtalálni a másik parton... ha egyáltalán létezik a másik part és nem csak földi sztereotípiáink optimizmusa hazudja neki azt.

...nem, Kovács Nénit nem érdekelte semmilyen plazmaóceán, őt Szabó János érdekelte és ettől senki sem tátoríthatta el.

Megitta mindkét kávét, majd becsukta az ablakot, magánál is és az öregnél is.