無 限 V.

saját fotó, elég nehéz (és szerencsés) volt így elkapni egy sirályt - klikk a képre

"mire vársz, mit ácsorogsz itt ?" kérdezte egy hatalmas sirály az örvény szélén töprengő Szabó Jánost. Szabó a feneketlen mélységbe zúduló óceánt figyelte és önkéntelenül arra gondolt, hogy ha ez sokáig tart, egyszerűen elfogy majd a tenger és nem marad a helyén semmi, csak szikla, meg homok. "Min gondolkodsz ?" szólította meg őt ismét a nagy fehér madár és Szabó János csak ekkor fogta fel, hogy valaki beszél hozzá. Nagy körökben keringett körülötte; időközben a korábbi hatalmas hullámok eltűntek és az immár sík felületű plazma apró fodrai, ráncai keltette háttérbe a madár csaknem teljesen beleolvadt. "Hát te hogy kerültél ide ?" kérdezte az öreg, mikor végre észrevette. "Azóta követlek fentről, mióta a parton lehuppantál a homokra arról a kötéllétráról. Honnan másztál ide ? Nem tudtam elég magasra repülni, hogy lássam a létra végét, csak eltűnik az égben a csillagok között...". Szabó erre elgondolkodott, "honnan is...", nem emlékezett semmire... csak a délelőtökre, az utca zajaira, a körülötte zsongó városra... és egy finom kávéra, meg a tarkóját melegítő napsütésre, amikor Etelka asztalánál, háttal az ablaknak ül. Hirtelen elfogta a honvágy. "Visszamennél ? Ugye arra gondolsz, hogy most meginnál egy kávét..." kérdezte a sirály. "Nem lehet... éveket, századokat másztam lefelé, mire ideértem" felelte szomorúan. "Mindent lehet" mondta a madár. Egyre kisebb köröket írt, egyre közelebb került Szabóhoz - ő csak ekkor látta, hogy fehér tollú kísérője milyen hatalmas -, óriási csőrével elkapta Szabó János ingét és elrepült vele az örvény kellős közepe fölé....

...és eleresztette