a pénz mindenkit érdekel

forráshoz klikk a képre

Miután a brit flotta két hónapon át kereste a Földközi tengeren Napóleon hajóhadát, 1798 augusztusában, Alexandriából Szicília felé tartva végre rátalált és nem is mulasztotta el az alkalmat, hogy rögtön döntő vereséget is mérjen rá. Horatio Nelson, a britek parancsnoka ugyanezt megismételte hét évvel később Trafalgarnál, a túlerőben lévő (27 hajó 33 hajó ellen) egyesült spanyol-francia tengeri erőkkel szemben. Igaz, itt már nem ünnepelhette meg győzelmét, mert az ütközetben maga is elesett, de nevét olyannyira beleírta a történelemkönyvekbe, hogy a brit flotta katonái ma is Nelsonnak tisztelegnek minden alkalommal, mikor egy hajójuk visszatér Portsmouth-ba.

Mi lehetett vajon az a mozgatórugó, ami a briteket ilyen győzelmekre sarkallta ?

Van a weben egy film (klikk ide / egy angol film, aminek hitelességét számomra a képernyő bal oldalán lévő „s” betű is igazolja), ami ezt a kérdést feszegeti. A első húsz perc technikai, szervezési szempontokat tárgyal, ezek közül talán a legfontosabb az, hogy a közhiedelemmel és legendákkal szemben a legénység jól-, sőt talán még jobban táplált volt, mintha otthon maradt volna. Ezen kívül a zöldségek fogyasztásának nemrég felfedezett jótékony hatását kihasználva, a britek jóval tovább bírták betegség nélkül tengeren, mint a konkurens hadak, akiket rendes koszt híján csak „hazaszeretetük” táplált.

A film második részében végül a nézők elé tárul az a fontos elem is, ami az egyébként vitathatatlan hősiességen és protestáns küzdőszellemen kívül szintén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Britannia fiai valóban akarjanak a flottában szolgálni, sőt, nyerni. Ez volt a részesedés.

Ugyanis a szabály akkoriban a következő volt: ha egy brit hadihajó ellenséges hajót fogott el, annak szállítmányából a brit hajón szolgáló minden egyes lélek részesedett – természetesen a hajón elfoglalt rangjához méltóan. Ezt a tényt a filmben sok dokumentummal támasztják alá, a tengerészetnél szolgálók között akkoriban sok kastély, kúria és Lordok Házában elfoglalt szék született. A szerencsésebbje, ha jól sáfárkodott a sors adta lehetőségekkel, nem csak saját életéről, de egész családfájának későbbi sorsáról is gondoskodhatott, hiszen a hosszú évtizedekig tartó háborúskodásban nagyon sok spanyol vagy francia aranyat szállító hajót fogtak el…. ideális esetben épen. De sajnos ez nem mindig sikerült. Erről tanúskodik egy levél, amit az ilyen szempontból szerencsétlen kimenetelű – egyébként győztes – Nílusi csata után Nelson írt az admiralitásnak. Ebben a levélben a flotta parancsnoka arról referál, hogy „sajnos” a legfontosabb francia hajó a csata hevében elsüllyedt, gyomrában hullámsírba rántva a csata sikerdíjaként mindenki szeme előtt ott lebegő francia aranyat, amit Napóleon az egyiptomi hadjárat finanszírozására szánt. Nelson a levélben arra kéri a döntéshozókat, hogy tengerészeit más forrásokból kárpótolja, mert egyéb esetben csak nehezen lesz képes fegyelmet tartani hajóin. Hogy e levélnek lett-e foganatja, nem tudjuk, de annyi biztos, hogy Nelson és a tengerészet népszerűsége nem csökkent a következő évek során.

Egy másik érdekes példát a Trafalgari ütközetből merít a film. Ekkorra az Admirálison – akárcsak mindenki máson – eluralkodott a pénzszerzési vágy. Az admirális sokszor úgy érezhette, hogy neki, mint a hadak parancsnokának több járna és arra gyanakodott, hogy kapitányai bizonyos szerzett javakat eltitkolnak előle. Ezért a birodalom sorsát – és sajnos Nelson életét is – döntően befolyásoló nevezetes csatában Nelson egy nélkülözhetetlen társával állt a hídon a röpködő ágyúgolyók között: a könyvelőjével, Scott tengerésszel. Együtt próbáltak figyelni és számolni, nehogy valaki újra bejelentetlen vagyont szerezhessen.

Scott egy órával Nelson előtt halt meg; fogalmazzunk szépen: „elsodorta” egy ágyúgolyó. Senki sem foglalkozott vele, átdobták a hajókorláton.

VM / 2014.07.15. / Vác