abszurd

Van egy ismerősöm, aki valamivel több, mint egy éve újra a biztosítási szakma peremterületeire tévedt, tőle hallottam a következő történetet. Nem tudom, hogy ő mástól hallotta, vagy ő maga találta ki üres óráiban a saját szórakozására – egész biztosan képes (lenne) ilyesmire –, a történet és annak szereplői szempontjából ez már teljesen mindegy, hiszen ők a kitalálásuk pillanatában halhatatlanná válnak és végérvényesen, lerázhatatlanul és kitörölhetetlenül elkísérnek minket, egyszerű halandókat mindenhová.

Szereplők:

Kártérítési Ügyintéző (továbbiakban KÜ)

Betévedő Ügyfél (továbbiakban BÜ)

Színhely: egy biztosító kártérítési irodája.

Reggel van, a kártérítési ügyintéző épp az üzeneteit bogarássza egy számítógép képernyőjén, amikor a folyosóról lépteket hall. Előbb meglepődik, majd gyors mozdulattal eltűnteti képernyőjéről a nem ebbe a környezetbe illő anyagokat, hogy mire az ismeretlen léptek gazdája megjelenik a nyitott ajtóban, már teljes méltóságában fogadhassa őt.

BÜ: (bizonytalanul) jónapot… kívánok… nem tudom….

KÜ: (határozottan mosolyog a vendégre) tessék, miben segíthetek ?

BÜ: (továbbra is bizonytalanul, az ajtóban toporogva) …kérem, én …. de nem akarom….

KÜ: Nem zavar Uram, fáradjon be, foglaljon helyet (az elmondottakkal egyidőben feláll, kezet nyújt a továbbra is bátortalan ügyfélnek, majd egy kézmozdulattal a fal mellett álló két fotel egyikére mutat).

Leülnek.

KÜ: Kártérítési ügyben ?

BÜ: … háát, voltaképpen…. igen.

KÜ: És mi lenne a panasza Uram ? Baleset ? Jogtalan követelés ? ..netán haláleset ?

BÜ: …nem, épp ellenkezőleg, nekem az a problémám, hogy…. (nagy levegőt vesz, majd kétségbeesett, szinte kiabáló hangon fejezi be) HOGY ÉN MÉG ÉLEK.

KÜ: (elbizonytalanodva körülnéz, mert rádöbben, hogy esetleg egy őrülttel van összezárva és kollégái csak tíz perc múlva érkeznek meg) …éés, … mondja, mióta áll fenn ez az állapot ?

BÜ: (sóhajt) negyvennégy éve

KÜ: (elgondolkodva) hmm, én is annyi vagyok… És mondja, milyen kár érte ?

BÜ: Kérem, nekem gyermekkoromban állandóan azt szajkózta mindenki, hogy én milyen ügyes vagyok és hogy enyém a jövő és hogy ehhez csak annyit kell tennem, hogy végzem a dolgom és befogom a számat, most pedig …..

KÜ: (felcsillanó szemmel fejezi be az ügyfél megkezdett mondatát) … most pedig mást sem hall, mint hogy végezze a dolgát és fogja be a száját, ugye ?

BÜ: (meglepődve, elkerekedő szemmel) honnan tudja ?

KÜ: (fölényes mosollyal) ez a szakmai rutin Uram. De kérem folytassa !

BÜ: …igen… szóval aztán, amikor munkába álltam, minden média azt harsogta, hogy eljött a jó világ és megnyíltak előttünk a kapuk, én ezt elhittem és tettem a dolgom és befogtam a szám. De most…

KÜ: (miközben unottan figyeli saját golyóstollát, amit jobb kezében forgat és időnként koppint vele az asztalon) … de most azt látja, hogy a főnökeinek eljött a jó világ és ezért minden kapu megnyílik előttük.

BÜ: valóban…

KÜ: (gépiesen) tovább !

BÜ: Azt is mondták, hogy ezentúl szabadság lesz és mindenki ott dolgozik majd, ahol akar…

KÜ: (szája bal szegletében alig észrevehető cinikus mosoly jelenik meg) és most kidobták az állásábó ?

BÜ: igen, de én most már nem fogtam be a szám, hanem megkérdeztem, hogy most én hol dolgozzak ?

KÜ: … ők pedig azt válaszolták, hogy „ahol akar”.

BÜ: csak egyet bólint, de szóval nincs ereje válaszolni

KÜ feláll a székéből és az ablakhoz lép. Odakint közmunkások épp elkezdik a lehullott levelek összetakarítását. Szerszámaik meg-megcsikordulnak az aszfalton és ez behallatszik az irodába. KÜ ezeket figyeli és magában azt dünnyögi, hogy „azért lehetne rosszabb is”. BÜ ezt nem hallja, ő csak bámul, először maga elé, majd KÜ-re, mintha tőle várná a megváltást.

KÜ: Nézze, én értem, amire panaszkodik, de nem tudom, hogyan segíthetnék Önön. Ha van ötlete, hallgatom.

BÜ: (feláll, egyik kezét zsebre vágja, a másikkal gesztikulál, mint egy hetvenes évekbeli értelmiségi, közben fel-alá sétál az irodában. KÜ ezalatt leül és fejét jobbra-balra mozgatva kíséri BÜ-t) Épp a minap jártam egy temetőben, mert meglátogattam egy eltávozott barátomat. Innen jött az ötlet: az a sok ember, aki ott fekszik, ők is fizettek biztosítást, nem ? És nekik már nem kell elviselni ezt a sok bajt, vagy igen ? Fizessenek nekem abból, amit ők fizettek, amíg éltek.

KÜ: (újra felcsillan a szeme, de azonnal közönyt erőltet magára, hogy BÜ ne vegye észre, mennyire jónak tartja az ötletet) Értem… megpróbálhatjuk… bár… Nézze, ez számunkra is jelent bizonyos kockázatot… szóval… magának csak nagyon kevés maradna.

BÜ: … mennyiért dolgoznak ?

KÜ: ötven…

BÜ: százalék ?

KÜ: (bólint, de semmit sem szól)

BÜ: csináljuk

KÜ: plusz áfa (és keze a számítógép billentyűzete felé csúszik, mert úgy érzi, azzal szükség esetén megvédheti magát)

BÜ: rablók, és én mit csináljak ?

KÜ: Feküdjön a többi közé, ahol a barátja is van

BÜ: (hirtelen elakad a szava, lassan elmosolyodik és eszelős tekintettel néz KÜ-re) hogy magának milyen remek ötletei vannak…

KÜ: (újra visszatér az arcára a korábbi fölényes mosoly) Ez a szakmai rutin Uram, kérem, csukja be maga mögött az ajtót.

VM / 2015.11.07. / Vác