nonfiguratív II. - Piroska és a Farkas

213

Piroska* gyermektelen, huszonnégy éves, frissen elvált nő volt és egy napos délelőtt épp Kemenes utcai idős nagymamáját készült meglátogatni, amikor a Bartók Béla úton lefelé sétálva meglátta egy kiállítóterem hívogató, nyitott bejáratát. Belépett az ajtón, csendben bóklászott a képek között és kisvártatva megállapodott az egyik előtt, ami alá címnek az volt írva, hogy „213”. „A művész nem sok időt pazarolhatott arra, hogy a címet kitalálja,” gondolta Piroska, „ennél még Monet Impression soleil levant-ja is több fantáziára vall.” De tetszett neki a kép, ezért sokáig állt ott, az ablakokon át rá özönlő fényben és megpróbálta megfejteni a vásznon előtte cikázó görbe vonalak jelentését. Lépteket hallott maga mögött, lassan hátrafordult és átható, zord tekintetű férfit látott közeledni. Piroska biztos volt abban, hogy a férfi nem lehet más, mint Farkas*, a festő, akinek közelgő kiállításáról már napok óta árulkodott a galéria üvegére kiragasztott apró hirdetés.

A férfi nem szólt, csak ő is megállt a kép előtt, mintha neki is újdonság lenne. Végül Piroska törte meg a csendet azzal, hogy megkérdezte: „Miről szól ?”

„Görbe, kanyargó vonalak,” mondta a festő, „mind más színű, többé-kevésbé azonos hosszúságúak és egymáshoz közelítenek. De kanyargós voltuk miatt találkozásaik mégis kiszámíthatatlanok, sokszor csak egymás mellett futnak, de előfordul az is, hogy ugyanazok kétszer is metszik egymást…. a legfontosabb, hogy egyik sem egyenes…. egy egyenes vonal talán nem is lenne érdekes….”

„Ez sok élet” suttogta maga elé Piroska, „minden egyes vonal egy ember élete.”

Farkas tekintete már távolról sem volt zord, de mosoly csak Piroska következő mondatára jelent meg az arcán:

„213: ingatag, mégis fejlődő tendencia… egyszer fent, egyszer lent”

„Egyszer fent, kétszer lent” korrigált a művész és ezen mindketten nevettek.

„Maga ír is ?” kérdezte Piroska, „vagy csak fest ?”

„Hol az egyiket, hol a másikat hazudom magamról – általában elhiszik – de leginkább csak gondolkodni szeretek”

Piroska a kép felé fordult és hogy rendezze gondolatait, arra kényszerítette magát, hogy végigkísérje az egyik vonalat a kép bal aljától a jobb tetejéig. Mire a végére ért, eszébe jutott Kemenes utcai idős rokona, aki már biztosan várt rá, ezért elindult az ajtó felé.

„Bocsánat, vár a nagymamám.” mondta a festőnek és kilépett az utcára.

Farkas bólintott, a kirakatüvegen keresztül egy villanásra még elkapta a távozó Piroska léptét, majd cigarettát vett magához és ő is az utcára ment. Gondolatébresztő cigaretta – Farkas így nevezte – lassan fújta felfelé a füstjét, közben pedig a házak ablakait figyelte. „Vajon melyik mögött lakhat a nagymama ?”

VM / 2014.08.12. / Bp, XI.

*kitalált Piroska és kitalált Farkas