evening

már nem is 15 van, hanem 16, szerda hajnal. az este viszonylag könnyen telt. gyógyszertárban voltam, meg boltban. hazafelé már rettegtem az üres szobáktól. le sem vettem a kabátom, be sem pakoltam a hűtőbe, kabátban leültem a nagyszobába és felhívtam Katit. Katival kollégák voltunk valamikor egy helyen. annyi idős, mint én: ő harminc én ötvenegy. kicsöngött, majd kinyomott. felhívtam Zsófit. Zsófi az unokahúgom (kettő is van), Zsófi az idősebb. külföldön él. kicsöngött, majd átkapcsolt üzenetrögzítőre. ültem a nagyszobában. meggyújtottam egy gyertyát, mert szeretem, ahogy táncol a fénye (a "szeretem" most túlzás, de tompít). felhívtam Zsófit még egyszer. üzenetrőgzítő. nem fogadott hívás Katitól. Kati csörög. beszélünk, jól esik, bár nehezen találom a szavakat. mondom neki, hogy nem akartam, hogy azt mondja, amit én szeretnék hallani, csak beszélni szeretnék valakivel. nővel, mert férfiaknak ilyesmiről hiába beszél az ember. azt mondja találkozzunk. Kati házas, két nagy fia van, ismerem a férjét. végül abban maradunk, hogy főzni fogok és együtt megesszük - majd amikor ideér. végül elbúcsúzunk. Ülök a nagyszobában, nézem a gyertyát. Örülök. Kati ide jön. Remélem sokat beszélünk majd. Várom. Csörög a telefon: Zsófi. Sokat beszélünk, mindenről: ő férfiakról is, mert belekérdezek. Én nőkről is, mert belekérdez. De jó dolog ez a telefon. Zsófi Spanyolországban van, Kati Dél-Pesten. Jó az internet is: szeretek írni, ezt elküldöm Katinak, hogy lássa, hogy örülök, hogy jön. Mondtam is neki. Felállok, szétnézek a szobában, leveszem a kabátom.