történetek őre

Valahol, az utcák alatt, ahová már nemigen jut be a napfény, él egy idős ember. Ő a történetek őrének nevezi magát. Három, könyvvel telerakott fal veszi körbe kis üzletét és azt állítja, hogy a polcokon lévő több ezer kötet közül az egyikben a te történeted is ott van; félig, harmadig, vagy háromnegyedig van kész és minden nap gyarapodik valamennyit. Ő azt mondja, hogy – bár sokan az ellenkezőjét gondolják – azt a történetet te magad írod, hogy az a történet egyedül csak a tiéd. Sokan azt hiszik, hogy ő, a történetek őre az, aki ezekbe a lapokba időnként beleír és ezzel a világ sorsát befolyásolja, pedig ez nem így van – nem is lenne rá ideje. Az öreg minden nap reménytelenül, lehorgasztott fejjel veszi tudomásul, hogy az embereknek szüksége van (szüksége lenne) valakire, aki megmondja nekik, hogy mit tegyenek és ha ilyet nem találnak, akkor kitalálnak maguknak valakit, hogy nehogy valamiért saját maguknak kelljen felelősséget vállalniuk; mert így, ha sorsuk nem úgy alakul, ahogy szerették volna, azt mondhatják, hogy „meg volt ez már írva rég”. Ezért megtalálták maguknak őt, mert ő idős, bölcs és ősszakálú, felruházták különböző tulajdonságokkal – így már mindenható is lett – és mindenféle neveken nevezik. Pedig ő tudja, hogy azokat a sorsokat és a történetekbe írott sorokat ő semmilyen módon nem befolyásolja. Ő csak olvas. És nagyon szeret olvasni. Időnként levesz egy-egy agyonolvasott, vagy épp egy vadonatúj kötetet, felüti ott, ahol pár nappal korábban abbahagyta és olvassa, amíg kedve tartja, vagy amíg valami félbe nem szakítja. Akkor fölnéz, ki az üzlet elé és figyeli a történetek gazdáit, amint fel s alá mennek, lépnek, futnak, támolyognak, rohannak vagy csak sétálnak az üzlet előtt, az aluljáróban. „Rendben” gondolja „leszek nektek az, akire annyira szükségetek van: leszek az apa, a báty, az anya, a nővér vagy a nagyszülő vagy … tudom, hogy leginkább azt szeretnétek, hogy legyek a teremtő … jól van, leszek nektek az is … végül is teljesen mindegy, mert egyrészt én úgysem csinálok veletek semmit, ti pedig úgy sem fogadnátok meg a szavam, még ha mondanák is valamit … pedig nem is mondok, de ti azt is úgy veszitek, mintha mély értelme lenne, mert ezt akarjátok és nektek valójában semmi más nem számít, csak amit ti akartok … akkor csináljátok úgy. … végül is, időnként nem is rossz, amit csináltok; majd úgy teszek, ahogy ti szoktatok: magamra vállalom a tetteitek közül azt, ami jól sikerült, a többi pedig maradjon a tiétek, vagy legyen valaki másé … azért legyen felelős mondjuk a szembe-szomszéd, neki pedig adjatok egy másik nevet, hogy meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól … bánom is én…”

VM / 2016.03.22. / Vác