minimalizmus

csak egy asztal, egy szék és egy gép. húsz percenként ellenőrzik, hogy van-e még cérna, ha nincs, hoznak. kilenckor reggeli és cigi, délben ebéd és cigi, kettőkor gong. a száztizenhetes munkaállomáson vagyok, rögtön a száztizenhatos után, egy sárga-fekete csíkos oszlop után a második (az az oszlop, amire valaki felragasztotta Madonnát, azután valaki letépte és most csak a két cellux-csík van ott a két leszakadt papírcsíkkal, amit a ragasztó ott tartott). reggel, öltözködés közben hallottam a tévéből a Nagy Vezetőt. … legalábbis azt hiszem ő volt: egy kövér disznó, aki a Kossuth stúdiójából nyilatkozott meg nekünk, halandóknak. egy asztalra tehénkedett és közben vakaródzott, mint Szumátrán az orangutánok a bozótban. eddig harcolt Európával, most éppen megvédte a támadástól. milyen szerencsés Európa, micsoda hősök vagyunk mi… ez nagyszerű. sok gondja lehet a Nagy Vezetőnek, nem olyan szép élete van, mint nekünk itt a gyárban. nekem például tegnap idemosolygott a lány a száztizenkilencesről. én úgy tettem, mintha nem venném észre, de persze közben észrevettem én. na majd holnap visszamosolygok… de ott van az a szemét hetvennégyes, aki olyan messziről is idejön a lányhoz minden marhaságért és őrá már többször is mosolygott a száztizenkilences. úgy látszik, nem veszi észre, hogy a hetvennégyes milyen alattomos és nem olyan egyenes és derék, amilyen én vagyok. nem is baj, majd jól rámosolygok a százhuszasra is és akkor majd megtanulja mind a kettő. délután másik busszal megyek és megint megnézem a cipőt. pénzem még nincs rá, de ha lesz, lehet, hogy megveszem. úgy láttam, hogy a száztizenkilences is azon a buszon jár. az a busz a négyes. én a tizenegyes busszal szoktam menni, de nyáron például gyalog. olyankor mindig veszek egy Balaton Szeletet a boltban. de van, hogy télen is veszek. régen az volt a kettes ABC. múltkor beszéltünk a pénztárosnővel pár szót. nem tudom, hogy hívják, csak hogy ő a hármas. mármint a hármas pénztár. ő azt mondta: „milyen hideg van”, én pedig azt, hogy „igen”. hazáig elfogy a Balaton Szelet, kidobom a papírt, aztán felmegyek a harmadikra, mert ott lakom. már nagyon rég lakom ott. szeretek így élni, mert olyan egyszerű, olyan könnyű… olyan…. minimalista. egyszer azt olvastam, hogy nyugaton ez már életstílus. akkor nekem jó, nem ?

VM / 2016.01.23. / Vác