macskakő

Va Mi és Csi Im, a két keleti bölcs, kiléptek a térre és alaposan szemügyre vették a délutáni utcát. Mögülük, a nyitott ajtón kitóduló kávészag és a csészék csörömpölése még egy utolsó, közös kísérletet tettek arra, hogy hőseinket visszacsalják a kávéház mélyére, de ők erre rá sem hederítettek, hanem máris elindultak a város nyugati kapuja felé. Nem sietősen, csak úgy, hogy még jusson idejük megvitatni mindazt, amit a kis belváros délután öt órakor mutatni tudott magából.

„Különös,” mondta Va Mi és egy pillanatra megállt egy emeleti ablakból kihulló cigarettacsikk előtt „amikor az ember vidéken jár, mindig csupa jót, kedveset és barátságosat tételez fel a hely lakóiról, holott ez távolról sincs így, ott is épp ugyanolyan emberek laknak, mint bárhol másutt: ők is épp ugyanannyira önzők … vagy jók, hazugok …. vagy őszinték, felelőtlenek ….vagy épp …” de nem fejezte be mondatát, hanem ehelyett rálépett a macskakövön füstölgő cigarettára. Csi Im eközben hátra fordult, mert egy zeneiskola hatalmas, nyikorgó tölgyfa kapuja mögül négy, vagy öt nevetgélő fiatal nő lépett ki az utcára. „… azért mindenhol vannak helyi jellegzetességek” tette hozzá bölcsen és képzeletben megpróbálta a kis csoport kezeiben lévő hangszereket odailleszteni gazdáik megfelelő testrészéhez. Va Mi is megfordult és a távolodók közül felfigyelt a zongoristára. Azért gondolta – talán tévesen –, hogy a hölgynek ez lehet a hangszere, mert az ő kezében semmi sem volt. Magas, légies teremtés volt, megdöbbentette őt a látvány szépsége, de inkább semmit sem szólt, mert Cs Im ezen a téren kifejezetten gyakorlatias megjegyzései mindig felbosszantották őt. Inkább az órájára nézett és annyit dörmögött az orra alatt, hogy „mindjárt indul a busz”. Erre Csi Im alig észrevehetően elmosolyodott, mert a témaváltásból azonnal megértette, hogy Va Minek tetszett a magas nő. Újra hátranézett, elgondolkodott, de inkább nem beszélt arról, ami eszébe jutott.

VM / 2015.10.09. / Szfv.