keleti bölcsek III.

„Va Mi barátom olyan, mint egy papagáj, már hetek óta csak a messzi északról beszél (ír) és én, Csi Im, már unom ezt a monotóniát” mondta Csi Im a verőcei vasútállomáson Va Minek, aki csendben, lehorgasztott fejjel, gondolataiba merülve baktatott mellette. Akkor szálltak le a vonatról és a folyópart felé tartottak, ahol a helyi teaházak gésáinak kellemes társaságában remélték eltölteni a délutánt. „Igenám” szólalt meg jelentőségteljesen Va Mi, „de ugyan miről írhat a bölcs (és az író), ha nem a saját élményeiről, ugyan mit beszélhet el jobban, őszintébben, mint azt, ami foglalkoztatja őt ?”. „Ez igaz” szólt Csi Im, miközben két szembejövő fürdőruhás nő idomait nézegette, „de mit ér az író olvasó nélkül… és garantálom barátom, hogy ennek a nyafogásnak a láttán még az a kevés olvasó is elpártol Öntől, aki eddig esetleg, a sors valamely érthetetlen szeszélye folytán a blogjára tévedt”. Va Mi rá sem hederített az elhaladó fürdőruhás nők elfojtott vihogására, mert Csi Im súlyos szavai alapjaiban rengették meg a bensőjében kínkeservesen felépített bölcs és megdönthetetlen Va Mi képét. „No jó” szedte össze magát Va Mi, a verőcei folyópartnak tartó keleti bölcs, és újra megszokott magabiztosságával fordult Csi Im felé „hát miről olvasna szívesen barátom, Csi Im ?”. „Nem tudom” válaszolt rövid gondolkodás után Csi Im, „legyen kihívó, megbotránkoztató, legyenek benne trágár szavak, szex és románc, legyen benne kaland, fordulat, humor, legyen olyan, hogy ne tudjam letenni még akkor sem, ha ezer oldalig tartana”. „Ahá, értem” dünnyögte Va Mi alattomosan az aszfalt felé, mintegy a cipőjének, „szóval legyen benne minden, amit az emberek a valóságban nemigen kapnak meg…”. Csi Im dühösen újra nagy levegőt vett, de végül csak legyintett egyet és megpróbált a gésákra gondolni. Va Mi jobban szerette a realitást, ezért ő inkább a teára gondolt.

VM / 2015.07.04. / Vác