végtelen ?

Va Mi egy hosszú sétája legvégén a szárazföld szélére ért, elindult az óceánba kilómétereken keresztül benyuló hosszú, néptelen mólón, majd amikor tovább már azon sem mehetett, megállt. Csi Im jutott eszébe, akiről tudta, hogy éppen egy nyolcadik kerületi garázsban tölti napjait, ahol autók színét, gumiját, belterét, valamint női idomokat ellenőriz – előbbit hivatásból, utóbbit önszorgalomból. Va Mi idáig úgy érezte – hiába tudta az ellenkezőjét – hogy a szárazföld végtelen és most arra gondolt, hogy vajon az előtte horizontig terjedő óceánnak hol lenne vége, ha tovább tudna sétálni a tetején. Leült a móló szélén és hagyta, hogy a sós hullámok a talpait nyaldossák, könyökét a térdére, fejét pedig a tenyerébe támasztotta és ebben az állapotban tűnődött tovább.

Úgy érezte, sokáig tartott az ide vezető út és valami azt súgta neki, hogy a nagy víz másik oldalán – ha egyáltalán van neki – nem találna semmi mást, csak egy másik ugyanolyan világot, mint aminek épp a szélén állt. „Csi Im barátomnak igaza van” kiáltott hirtelen Va Mi az előtte terpeszkedő hatalmas, hömpölygő semmi felé, „felesleges tovább mennem, hiszen azzal csak az időmet vesztegetném,” majd maga elé motyogta jóval halkabban: „az pedig egyre csak fogy”. Azzal fölállt, mégegyszer végigsimította tekintetével az ónszürke hullámokat, mintha így kilapíthatná rajtuk a fodrokat, és visszaindult, hogy megkérdezze Csi Imet, vajon mire jutott vizsgálódásai során.

VM / 2015.07.11. / Vác