avtocesta - (Suzanne III.)

forráshoz klikk a képre

   Álmomban, valamilyen kevert módon és kevert szereplőkkel ugyan, de az előző tavasz és nyár képei rohantak végig előttem. Legelőször Viktorral ültünk Ferihegyen és vártuk, hogy  a fejünk felett jelenjen meg a „boarding” felirat. Különösnek tartottam, hogy már akkor, a ferihegyi tranzitban ott állt előttünk egy olyan mosodai szerkezet, amilyeneket a következő két hétben Moszkvában javítottunk; sőt, mosónők, technikusok és értékesítők is álltak a gép mellett – mindenki a munkakörének megfelelő jelmezben – és ki dühösen csípőre tett kézzel, ki oroszul magyarázva és kezével gesztikulálva, ki pedig csak lebiggyesztett ajakkal maga elé bámulva adta tudtunkra, hogy a masina nem működik. Mi ezzel nemigen foglalkoztunk, hanem mi is csak magunk elé, a reptér kövezetére bámultunk és csendben arra gondoltunk, hogy mit csinálnánk otthon, ha nem a moszkvai gépre kellene felszállnunk perceken belül. Azután felkelt a nap, elkezdte melegíteni a hátamat, a mosodai gép elmosódott és lassan egy nagykanizsai benzinkút egyik töltőoszlopává formálódott át. Én a hatvankettedik liter kilencvenötös után visszaakasztottam rá a pisztolyt, az üzletben fizettem, beültem, indítottam és hagytam, hogy az autó felzabálja a megmaradt néhány hazai kilómétert. Átrohantunk Szlovénián, majd Olaszországon és mire Roquebrune-ben kiszálltam, este lett. A Földközi tenger felől vastag párafal úszott be a város utcáiba; ezt jól lehetett látni, ha kinéztem annak a pici, hegyoldalba vájt pincehelyiségnek az ablakán, amit szállásul kaptam. Törölközőt akasztottam a karomra és kicsoszogtam a mosdóba, kinyitottam a deszkaajtót, de megtorpantam, mert odabent a wc-csészén ott ült egy orosz mosónő és szomorúan közölte, hogy Moszkvában még mindig nem jó a gép. Én megpróbáltam elmagyarázni, hogy – bár sajnálom a helyzetét – nem tudok segíteni rajta. Erre ő mégszomorúbb lett, anyai mozdulattal megveregette az arcomat és elballagott, hogy keressen egy szerelőt. Én előbb elgondolkodtam, hogy itt a Cote d’Azur-ön vajon hol fog találni magának egy szerelőt, de elhessegettem az aggályaimat és beleültem egy vízzel teli fürdőkádba, amit a mosdóban találtam. Lassan besötétedett, hideg lett – hirtelen az a benyomásom támadt, hogy az évszak is megváltozott –, felkerekedett a szél és a puritán, deszkaajtós mosdó is átváltozott, mert a fala már vakítóan fehér csempe volt. Valahol egy közeli folyosóról emberek hangját hallottam, de semmit sem értettem belőle. Megpróbáltam kitalálni, hogy milyen nyelven beszélnek és végül arra jutottam, hogy talán lengyelül. Újra október 29. volt. Ébren voltam.

VM / 2015.05.09. / Vác