tánc

   A jó képek véletlenül születnek, e fenti fotóra pedig ez többszörösen igaz. Először is azért, mert valójában nem a kép készítőjét célozta a szalagavató bálra szóló meghívás. Másodszor, ha rajta múlik, nem verekszi be magát a táncosok közelébe, hogy térdre ereszkedve ellője a fenti művet, őt oda küldték. Ráadásul a fenti mű el sem készül, ha a fotósnak elsőre sikerül lekapnia azt a képet, amiért valójában odatérdelt – ezen a képen csak véletlenül alakult úgy, hogy az előtérben álló fiatal férfi a gombnyomás pillanatában megfordult, megkerülte partnerét és a kép bal oldalára állt, ezzel a fotós tudtán és szándékán kívül tökéletes mértani egységet adva a látványnak. De minő szerencse, ez a sok véletlen végül azt eredményezte, hogy miután amatőr fotósunk másnap reggel tüzetesebben megnéztem az előző napi termést, ennél a darabnál azt dünnyöghette magának, hogy „de jó…”. Itt hadd jegyezzem meg, hogy ez csak az ő véleménye, hiszen jól tudja ő is, hogy sokan sokféleképpen „mérik” azt, mitől lesz jó egy fotó. Van akinek az a fontos, hogy élesek legyenek a kontúrok – nyilván azért, mert negyven után már a való életben sem azok, így eleve nagy kincs, ha az ember legalább időnként élesen lát. Vannak, akiknek a színek a fontosak és van olyan is, aki egy kép jóságáról aszerint dönt, hogy mennyi rajta az összes csupasz női bőrfelület. És van még millió más szempont, de hadd foglalkozzam most már csak azokkal, melyek szerint a képet elkövető fotós él.

   A kontúrokat felejtsük el, egyébként az impresszionisták ezt már közel másfél századdal ezelőtt megtették. Minél nagyobb ágyúval járod ezt a világot, annál kevésbé lesz esélyed valóban spontán és életszerű képeket készítened. Pedig mi másról szólhat a fotó, mint spontaneitásról, az egyszeri és soha többé meg nem ismételhető pillanatról ? A kép egy szalagavató bálon készült, ami ma már egyet jelent a keringővel. Azzal a forradalmian új tánccal, ami az emberiséget átvezette a feudalizmus jelentette kötöttségekből a demokrácia szabadságába. Mert ebben a táncban – akkor – szexuális korlátok omlottak le, hiszen itt a férfinak (bármely férfinak) megadatott, hogy nyilvánosan fogja át az áhított nő derekát és a nőnek (bármely nőnek), hogy nyilvánosan tegye kezét a vágyott férfi vállára. A képen látható fiatalok pedig épp abban a korban járnak, amikor ez a kérdés igazán felszínre kerül – persze, biztos van közöttük olyan, aki már rég... és higgyük el, olyan is aki még soha..., tehát elfogadhatjuk, hogy az ő életükben többé-kevésbé épp ez az a bizonyos pillanat. Az a pillanat, ami eddig még soha sem volt és már soha többé nem lesz így, csak most van, egyszer ebben a röpke kilencven évben. És micsoda szerencse – egy újabb – hogy a kép előterében álló, egészségtől kicsattanó pár remekül mutatja be ezt a pillanatot. A háttal álló fiatal férfit egyébként személyesen ismerem és tudom, hogy a maszk alól, amit az elmúlt tizenkét év vallásos neveltetése ráerőltetett, rendszeresen kivillan egy rejtett, de génjeiben ott hordott eredendő és egészséges merészség, sőt vadság, aminek – azt hiszem – kevés nő fog ellenállni az elkövetkező egy-két évtizedben.

   Persze, azt mondhatnátok, hogy biztosan elfogult vagyok és ódákat költök a rokonaimról, de higgyétek el, nem így van. Egyszerűen csak láttam egy pillanatot és el akarom nektek mesélni.