exhibition space (keleti bölcsek)

„Laisztrügonok csatája” – mondta hosszas gondolkodás után egy idős úr. „Odüsszeusz álma” – vágta rá azonnal egy dekoratív hölgy, aki így próbálta meg tanult ember benyomását kelteni és remélte, hogy nem az idős úrra figyel majd mindenki, hanem rá; az idős urat viszont egyáltalán nem érdekelte, hogy figyel-e rá valaki a falon lógó festmény nézegetése közben. „Meztelen nők” – dünnyögte bölcsen Csi Im az orra alatt, mert a falon lógó kép íveiben itt-ott valóban felfedezni vélt e témára emlékeztető elemeket. „St Elmo ostroma” – kiabálta be hátulról valaki, de el is harapta szavai végét, mintha hirtelen azon kezdene gondolkodni, hogy hol is van az a hely, hátha valaki rákérdez. „Ökrök” – bökte ki önkéntelenül első gondolatát Va Mi, aki a terem sarkában ácsorgott; de gyorsan a fal felé fordult, mintha egy másik festményt bámulna, mert a hirtelen rázuhanó csendből érezte, hogy megjegyzését mindenhol hallották a teremben.

Va Mi és Csi Im véletlenül ismerték a művészt, és tudták, hogy csak levezetésképpen fest, azaz semmire sem gondol, amikor vonalakat kezd húzogatni egy papírlapra.

VM / 2015.07.25. / Vác

végtelen ?

Va Mi egy hosszú sétája legvégén a szárazföld szélére ért, elindult az óceánba kilómétereken keresztül benyuló hosszú, néptelen mólón, majd amikor tovább már azon sem mehetett, megállt. Csi Im jutott eszébe, akiről tudta, hogy éppen egy nyolcadik kerületi garázsban tölti napjait, ahol autók színét, gumiját, belterét, valamint női idomokat ellenőriz – előbbit hivatásból, utóbbit önszorgalomból. Va Mi idáig úgy érezte – hiába tudta az ellenkezőjét – hogy a szárazföld végtelen és most arra gondolt, hogy vajon az előtte horizontig terjedő óceánnak hol lenne vége, ha tovább tudna sétálni a tetején. Leült a móló szélén és hagyta, hogy a sós hullámok a talpait nyaldossák, könyökét a térdére, fejét pedig a tenyerébe támasztotta és ebben az állapotban tűnődött tovább.

Úgy érezte, sokáig tartott az ide vezető út és valami azt súgta neki, hogy a nagy víz másik oldalán – ha egyáltalán van neki – nem találna semmi mást, csak egy másik ugyanolyan világot, mint aminek épp a szélén állt. „Csi Im barátomnak igaza van” kiáltott hirtelen Va Mi az előtte terpeszkedő hatalmas, hömpölygő semmi felé, „felesleges tovább mennem, hiszen azzal csak az időmet vesztegetném,” majd maga elé motyogta jóval halkabban: „az pedig egyre csak fogy”. Azzal fölállt, mégegyszer végigsimította tekintetével az ónszürke hullámokat, mintha így kilapíthatná rajtuk a fodrokat, és visszaindult, hogy megkérdezze Csi Imet, vajon mire jutott vizsgálódásai során.

VM / 2015.07.11. / Vác

keleti bölcsek III.

„Va Mi barátom olyan, mint egy papagáj, már hetek óta csak a messzi északról beszél (ír) és én, Csi Im, már unom ezt a monotóniát” mondta Csi Im a verőcei vasútállomáson Va Minek, aki csendben, lehorgasztott fejjel, gondolataiba merülve baktatott mellette. Akkor szálltak le a vonatról és a folyópart felé tartottak, ahol a helyi teaházak gésáinak kellemes társaságában remélték eltölteni a délutánt. „Igenám” szólalt meg jelentőségteljesen Va Mi, „de ugyan miről írhat a bölcs (és az író), ha nem a saját élményeiről, ugyan mit beszélhet el jobban, őszintébben, mint azt, ami foglalkoztatja őt ?”. „Ez igaz” szólt Csi Im, miközben két szembejövő fürdőruhás nő idomait nézegette, „de mit ér az író olvasó nélkül… és garantálom barátom, hogy ennek a nyafogásnak a láttán még az a kevés olvasó is elpártol Öntől, aki eddig esetleg, a sors valamely érthetetlen szeszélye folytán a blogjára tévedt”. Va Mi rá sem hederített az elhaladó fürdőruhás nők elfojtott vihogására, mert Csi Im súlyos szavai alapjaiban rengették meg a bensőjében kínkeservesen felépített bölcs és megdönthetetlen Va Mi képét. „No jó” szedte össze magát Va Mi, a verőcei folyópartnak tartó keleti bölcs, és újra megszokott magabiztosságával fordult Csi Im felé „hát miről olvasna szívesen barátom, Csi Im ?”. „Nem tudom” válaszolt rövid gondolkodás után Csi Im, „legyen kihívó, megbotránkoztató, legyenek benne trágár szavak, szex és románc, legyen benne kaland, fordulat, humor, legyen olyan, hogy ne tudjam letenni még akkor sem, ha ezer oldalig tartana”. „Ahá, értem” dünnyögte Va Mi alattomosan az aszfalt felé, mintegy a cipőjének, „szóval legyen benne minden, amit az emberek a valóságban nemigen kapnak meg…”. Csi Im dühösen újra nagy levegőt vett, de végül csak legyintett egyet és megpróbált a gésákra gondolni. Va Mi jobban szerette a realitást, ezért ő inkább a teára gondolt.

VM / 2015.07.04. / Vác