
Egy csillagfényes késő-márciusi éjjelen Micimackó – miután kellemes
félórát szentelt egy közepes csupor méznek – lefeküdt, elaludt és álmában
különös, ismerős helyen járt. Ugyanazon a helyen, ahol valós életét is töltötte,
de nem ugyanabban az időben, hanem úgy száz évvel később. Ekorra a Pagony, mint
olyan, már nem létezett; csak egy fa maradt belőle, az, aminek odvában
Micimackó lakása volt berendezve. Micimackó pedig – az addigra már száz évvel
idősebb medvebocs – reggelenként ki-kiült a kapu elé és nagy érdeklődéssel
figyelte a várost, ami a fa köré, az egykori Pagony helyére azóta telepedett. A
játékállatok életciklusa nagyban különbözik az emberekétől, így Mackó barátai
is jó egészségben élhették életüket a városban, akárcsak maga Mackó, azzal az
egy különbséggel, hogy ők kénytelenek voltak lemondani pagony-béli szállásukról
és átadni magukat a városi létnek. Tigris gyakori munkahely-változtató volt, rá
mindenhol azt mondták, hogy „sokat ugrál”
és Micimackó álma idején éppen tornatanár volt egy iskolában, ahol az előbbi
tulajdonság kevésbé volt zavaró Tigris környezete számára. Bár Tigris gyakran
megjegyezte magának, hogy valójában már neki is csak „ugráltatnia” kellene, de ő azért nagy odaadással mutatta be holtfáradt
diákjainak az előírt gyakorlatokat. Nyusziból azóta cégvezető vált; ő szerette
a „company manager” kifejezést
használni, mert ezt szörnyen elegánsnak tartotta és nagyon irigyelte Tigrist,
amiért ő különösebb ellenállás nélkül ugráltathat
bárkit, ugyanakkor csodálkozva konstatálta, hogy Tigris mindig a rábízott
társasággal együtt ugrál. Malacka
egyszerű alkalmazott volt, amolyan lóti-futi. Ő gondolkodás nélkül
végrehajtotta a rábízott feladatokat és ezért nagyon szerették őt a
munkahelyén, ahol már többször lógott a levegőben Malacka előléptetése, de
végül mégis mindig valaki más lett alkalmas arra, hogy az íróasztal mögé
kerüljön. Malackát viszont – mivel ő Mackóval közel azonos időt töltött
gondolkodással – ez egyáltalán nem zavarta, épp ugyanúgy végezte dolgát a
nagyobb kinevezések után, mint előttük. Talán Füles sorsa alakult a
legérdekesebben: belőle közkedvelt városi csavargó lett. Napi sétái során
meg-megállt egy-egy helyen, ott megvárta, hogy néhány ember köré gyűljön és
akkor mondott valami olyat – például „ma
hajnalban esett” – , ami mögé mindenki mély inetllektuális
mindenség-elméletet magyarázhatott be magának, mindenki azt, ami épp aznap tetszett neki.
Füles ekkor néhány percig búsan viselte az elismeréseket, majd továbbállt. „Milyen elmés” vagy „milyen mélyenszántó” – ilyenek voltak az emberek megjegyzései, amikor látták Fülest befordulni a sarkon. Bagolyból
politikus lett, általában az „arisztokrácia” képviselője – de mivel a városban,
ahol élt, a sokszor "arisztokratikus gőgöt" mímelő lakosok valójában inkább a környékbeli rurális közösségekből származtak, Bagoly szónoklatainak nemigen volt sikere, mert
senki sem értette őt. Különös, Fülest „értették”,
igaz, mindenki másképp, úgy, ahogy ő akarta. A legkevesebbet Micimackó sorsa
változott. Ő, mint tudjuk, nem gondolkodott – még annyit sem mint Malacka –
számára sem tegnap, sem holnap nem létezett, napjait a séta, az üldögélés és a méz
töltötte ki. Méz pedig – ki tudja hogyan – mindig volt az
almáriumban, vagy ha nem volt és Mackó nem akart vele foglalkozni, akkor
egyszerűen odaálmodta és akkor ugye már „ott
volt”, akárcsak Füles „nagy
igazságai” az emberek fejében.
A méz gondolatára Micimackó éhes lett és felébredt. Reggel
volt. Mackó heverészett, nyújtózkodott, felkelt és kinézett az ablakon. Boldog
volt, hogy a Pagony érintetlen állapotban vette őt körül, a megálmodott városnak még nyoma sem
volt.
VM / 2015.03.26.
No comments:
Post a Comment