Pooh dreaming - XXI. századi Micimackó

   Egy csillagfényes késő-márciusi éjjelen Micimackó – miután kellemes félórát szentelt egy közepes csupor méznek – lefeküdt, elaludt és álmában különös, ismerős helyen járt. Ugyanazon a helyen, ahol valós életét is töltötte, de nem ugyanabban az időben, hanem úgy száz évvel később. Ekorra a Pagony, mint olyan, már nem létezett; csak egy fa maradt belőle, az, aminek odvában Micimackó lakása volt berendezve. Micimackó pedig – az addigra már száz évvel idősebb medvebocs – reggelenként ki-kiült a kapu elé és nagy érdeklődéssel figyelte a várost, ami a fa köré, az egykori Pagony helyére azóta telepedett. A játékállatok életciklusa nagyban különbözik az emberekétől, így Mackó barátai is jó egészségben élhették életüket a városban, akárcsak maga Mackó, azzal az egy különbséggel, hogy ők kénytelenek voltak lemondani pagony-béli szállásukról és átadni magukat a városi létnek. Tigris gyakori munkahely-változtató volt, rá mindenhol azt mondták, hogy „sokat ugrál” és Micimackó álma idején éppen tornatanár volt egy iskolában, ahol az előbbi tulajdonság kevésbé volt zavaró Tigris környezete számára. Bár Tigris gyakran megjegyezte magának, hogy valójában már neki is csak „ugráltatnia” kellene, de ő azért nagy odaadással mutatta be holtfáradt diákjainak az előírt gyakorlatokat. Nyusziból azóta cégvezető vált; ő szerette a „company manager” kifejezést használni, mert ezt szörnyen elegánsnak tartotta és nagyon irigyelte Tigrist, amiért ő különösebb ellenállás nélkül ugráltathat bárkit, ugyanakkor csodálkozva konstatálta, hogy Tigris mindig a rábízott társasággal együtt ugrál. Malacka egyszerű alkalmazott volt, amolyan lóti-futi. Ő gondolkodás nélkül végrehajtotta a rábízott feladatokat és ezért nagyon szerették őt a munkahelyén, ahol már többször lógott a levegőben Malacka előléptetése, de végül mégis mindig valaki más lett alkalmas arra, hogy az íróasztal mögé kerüljön. Malackát viszont – mivel ő Mackóval közel azonos időt töltött gondolkodással – ez egyáltalán nem zavarta, épp ugyanúgy végezte dolgát a nagyobb kinevezések után, mint előttük. Talán Füles sorsa alakult a legérdekesebben: belőle közkedvelt városi csavargó lett. Napi sétái során meg-megállt egy-egy helyen, ott megvárta, hogy néhány ember köré gyűljön és akkor mondott valami olyat – például „ma hajnalban esett” – , ami mögé mindenki mély inetllektuális mindenség-elméletet magyarázhatott be magának, mindenki azt, ami épp aznap tetszett neki. Füles ekkor néhány percig búsan viselte az elismeréseket, majd továbbállt. „Milyen elmés” vagy „milyen mélyenszántó” – ilyenek voltak az emberek megjegyzései, amikor látták Fülest befordulni a sarkon. Bagolyból politikus lett, általában az „arisztokrácia” képviselője – de mivel a városban, ahol élt, a sokszor "arisztokratikus gőgöt" mímelő lakosok valójában inkább a környékbeli rurális közösségekből származtak, Bagoly szónoklatainak nemigen volt sikere, mert senki sem értette őt. Különös, Fülest „értették”, igaz, mindenki másképp, úgy, ahogy ő akarta. A legkevesebbet Micimackó sorsa változott. Ő, mint tudjuk, nem gondolkodott – még annyit sem mint Malacka – számára sem tegnap, sem holnap nem létezett, napjait a séta, az üldögélés és a méz töltötte ki. Méz pedig – ki tudja hogyan – mindig volt az almáriumban, vagy ha nem volt és Mackó nem akart vele foglalkozni, akkor egyszerűen odaálmodta és akkor ugye már „ott volt”, akárcsak Füles „nagy igazságai” az emberek fejében.

A méz gondolatára Micimackó éhes lett és felébredt. Reggel volt. Mackó heverészett, nyújtózkodott, felkelt és kinézett az ablakon. Boldog volt, hogy a Pagony érintetlen állapotban vette őt körül, a megálmodott városnak még nyoma sem volt.

VM / 2015.03.26.

keleti mese

   Va Mi, az ismert keleti bölcs egy napon megállt egy fa árnyéka alatt, kinézett a lombok közül az égre és felkiáltott: „a legszebb szín a kék”. Több perc is eltelhetett, mire Csi Im, egy másik híres keleti agytröszt, aki épp Va Mivel rótta a belvárost, válaszra méltatta bölcs társát, mert eladdig ő a körúton szembesétáló pesti nőket nézegette. „Nem” szólt Csi Im, aki maga is épp olyan bölcs bölcs volt, mint Va Mi, „a legszebb szín a zöld”. És látta, hogy Va Mi, aki magáról azt hitte, hogy ő a bölcsek legbölcsebbike, levegőt vesz, hogy szóra emelje száját, ezért nem késlekedett továbbfűzni mondatát, ezzel Va Mibe folytva a szót: „hiszen te is a fák zöld lombja közül nézted az előbb a kék eget”, mondta, azzal továbbsétált és bölcsen kezdte számlálgatni az aszfalt repedéseit. Va Mi utolérte Csi Imet, barátságosan annak vállára tette kezét és bölcsen így szólt: „Hogyan mondhatsz, ó, ily botorságot, hiszen láthatod, hogy az ég kékje minden, így a fák zöldje felett is magasan áll”. Csi Im néhány lépést tett előre és közben érezte barátja nagy kezét a vállán, aki így szinte vakon Csi Imre bízva magát követte annak léptét a kora délutáni forgatagban. „A zöld nélkülözhetetlen” szólt végül Csi Im és érezte, hogy a körúti házak falai beleremegnek bölcseletébe „a zöld az élet színe, a fáké, a füveké, ha nincs zöld, mi sem vagyunk itt”. Va Mi most megállt és mélyen eltöprengett barátja bölcsességén. Érezte, hogy az a váll nem siklik ki keze alól, hanem ott áll, ahol ő is állott, gondolatai pedig oly mélyen szántottak, hogy megszűnt körülötte a tér és az idő. „És a zöld a lámpa színe is” kiáltotta ekkor közbe ingerülten egy hang, és ez a hang Perkátayé, a taxisofőré volt, aki épp akkor ugrott ki sárga és kockás autójából egy kiadós, csikorgós fékezés után és mit sem törődve a mögötte egymásba csúszó lökhárítók tompa puffanásaival rivallt rá a két bölcsre: „húzzatok előlem ti két fasz, mert miattatok áll az egész Körút”. Csi Im felvonta szemöldökét, intett hű ellenfelének, Va Minek, hogy lépjenek vissza a járdára és közben örült, hogy a taxis neki adott igazat.

VM / 2014.07.20. / Bp.

egy mondat

   Amikor az író élete delén (… na jó… „kora délutánján”…) egy verőfényes, de még jéghideg vasárnap reggelen leszált a buszról, átsétált az országúton és belépett a kis Duna-parti büfébe – ahol a személyzet teljes erővel a budapestiek aznapi inváziójára készült, de azon a korai órán rajtuk kívül még teremtett lélek sem volt odabent, mert a kis köpcös teherautósofőr, aki addig egy rántottára szórta pénzét a helyiségben, épp az előző percben lépett ki az ajtón, miután esetlen „helósziasztokkal” próbálta elhitetni önmagával, hogy a lány szimpatizál vele – tehát amikor az író visszaköszönt ugyanennek a pultos lánynak (… na jó… negyven körüli asszonynak…) és azt mondta neki, hogy „egy teát szeretnék”, majd úgy pontosított, hogy „feketét”, és ezután leült az egyik Dunára néző asztalhoz a nád… (na jó… nádhatású műanyag…) székbe, kicsit hátratolta azt, hogy jobb térdén hanyagul keresztbe vethesse bal lábát – szerette ezt csinálni, mert ilyenkor azt remélte, másoknak úgy tűnik majd, hogy gondolkodik – és merev, rezzenéstelen, elgondolkodó, ugyanakkor (szerinte) kemény arccal nézett a messzi távolba, lelke mélyén arra vágyva, hogy a pultos lány (… na jó, asszony… de legyen inkább csak hölgy…) vegye őt észre, ahogy így a távolba néz és gondolja róla azt megdobbanó szívvel, hogy „milyen vonzó férfi”, …szóval, amikor így ült és teájában lassan kevergette a belecsurgatott mézet, úgy, ahogyan azt egy nagy gondolkodótól mindenki elvárhatja, és ebben az állapotában meghallotta, ahogyan a szél átfütyül az ajtó rései alatt, hirtelen olyan különös érzése támadt, mint amikor a regényekben, filmekben, vagy színdarabokban a főhős épp ugyanilyen romantikát és magányt sugárzó díszletek között ülve egyszer csak a fejéhez kap, vagy előbb mégsúlyosabban megdermed, hogy a következő pillanatban a megértés szikrája villanjon meg tekintetében, majd lassan felemelje fejét, ezzel érzékeltetve, hogy valami…. igen, hogy valami nagy dolog…. valami világrengető, pofonegyszerű, gyökeresen revelatív gondolat rohant keresztül elméjén – szóval most az írót is egy ugyanilyen érzés kerítette hatalmába: az, hogy…. valami …. az eszébe jutott.

…. csak már nem emlékezett rá, hogy mi volt az.

VM / 2015.03.07. / Magyarország

a tükörből figyelő kritikus tekintet

A tükörből minden reggel visszanéz rád egy ismerős arc és megkérdezi tőled, hogy mit tettél előző nap:

- boldog voltál: 1 pirospont
- nem hagytad, hogy kiszúrjanak veled a munkahelyeden: 1 pirospont (ez azt jelenti, hogy van munkahelyed)
- ezért sokan szívnak miattad: 1 feketepont
- hagyod, hogy ezt kihasználva bűnbakká tegyenek a főnökeid: 1 feketepont
- nem hagyod, hogy bűnbakká tegyenek a főnökeid: 1 pirospont
- emiatt elvesztetted a munkahelyed: messzire mentél: 1 feketepont
- végül is elvesztetted, de te léptél ki: 0 pont
- hagytad, hogy kiszúrjanak veled a munkahelyeden: 0 pont (nem figyelhetsz mindenre oda)
- és most emiatt… (erre nincs szalonképes kifejezés) „….psz”: te döntsd el, hogy egyáltalán mi számít „…pásnak”
- barátságosan és általánosan előírt mosollyal köszöngettél fűnek fának a város főutcáján: 0 pont
- nem köszöngettél barátságosan fűnek fának a város főutcáján: 0 pont
- úgy érzed, jót tettél azzal, hogy barátságosan köszöngettél fűnek fának a város főutcáján: 5 feketepont (azzal ők kitörölhetik a valagukat, ezt is teszik vele, és valld be, te sem nekik, hanem magadnak csinálod, vagyis önző vagy)
- félsz a világtól: 0 pont
- úgy érzed, nem félsz a világtól: hazudsz önmagadnak: 5 feketepont
- azt hiszed jó ember vagy: hazudsz önmagadnak: 5 feketepont
- udvariasan viselkedtél embertársaiddal: 5 pirospont
- nem toltál ki aznap senkivel: 5 pirospont (ennél többet nemigen tehetsz)
- más feleségének kivénhedt, löttyedt seggét fogdosod a munkahelyeden: a tükör úgyis megmondja neked, hogy ez jó vagy rossz…. akkor is, ha éppen nő vagy…
- nem sértődtél meg hülyeségeken: 10 pirospont
- nem hagytad magad beugratni azzal, hogy „ugyan, ne sértődj már meg hülyeségeken”: 10 pirospont
- gondolkodtál: 20 pirospont (kevesen teszik)
- túl sokáig gondolkodtál: 10 pirospont (legalább gondolkodtál)
- nem gondolkodtál: 0 pont (ez nem baj, senki sem szeret gondolkodni)
- idejében kezeled a problémákat: 10 pirospont
- túl korán kezeled a problémákat: 0 pont (az emberek 49%-a ezt teszi)
- nem kezeled a problémákat: 0 pont (ez másik 49%)
- reggelenként belenézel a tükörbe: 50 pirospont
- reggelenként belenézel a tükörbe, de csak azért, hogy a kalap szar izmaidat nézegesd: 50 feketepont
- azt hiszed……………………………………..

Végül, a sok-sok kérdés után összeadódnak a piros és fekete pontjaid és a végeredményed 0 (ejtsd: nulla) lesz. „Akkor mire jó az egész ?” teszed fel joggal a kérdést a tükörből rád néző arcnak. „Ezt nem én döntöm el,” válaszolja majd a a tükörképed, „én csak egy tükörkép vagyok, mögöttem nincsen semmi csak fal, kirakat, wc, banképület, pályaudvar, vagy az, ami mellett éppen álsz …. gondolataid neked vannak… legalábbis nagyon igyekszel olyan arcot vágni, mintha lennének”.

 

VM / 2015.03.03. / Székesfehérvár