nowhere

Aki az élet értelmét kutatja, az szinte reménytelenül hosszú, időnként szanaszét ágazó, néha egymásba gabalyodó, kacskaringós utakon jár és az odakint töltött sok-sok év alatt, állandósul benne a kétely, vajon megleli-e valaha is, amit keres.

Mondják, hogy az a rengeteg ösvény végül egyetlen egybe fut össze és az az egyetlen egy legvégül egy ködös, elhagyott partra vezet, ahol az út végén egy hajó áll. Le van hajtva a rámpája, úgy tűnik, utasokra vár. Amikor odaérsz, megtorpansz, aztán téblábolsz egy kicsit a hajó körül, elszívsz egy cigit, végigbogarászod az üzeneteidet, megnézed mennyi pénz van nálad – csupa olyan dolgot teszel, aminek itt már semmi értelme sincs – mert még nem mersz fellépni a rámpa korhadt deszkáira. Aggaszt a köd, aggaszt, hogy vajon mit fogsz találni odaát. A hajó körül a víz apró fodrai táncolnak ugyan, de pár méterrel beljebb már nem látsz mást, mint a mindent körbeölelő tejfehér fátylat. Lassan emeled a bal lábad, lehelletfinoman ráteszed a rámpa acél peremére, így állsz egy percet, majd löksz egyet a jobbal, egyet lépsz előre és már teljes súlyoddal a csúszós vized deszkákon állsz. Halk nyekergés a válasz és amint lassan előre ballagsz minden lépéseddel újat nyög a fém és a fa. A hajó közepén újra megállsz, félve felsandítasz a hídra, egyre bátrabban emeled a fejed, mert semmit, senkit sem látsz. Vékony füst száll fel előtted, lenézel a padlóra; egy méterre a cipőd orrától az utolsókat rúgja egy odahajított csikk, de már nem emlékszel rá, hogy te dobtad-e oda, vagy esetleg valaki más. A hajó orrából hívogat a túloldali rámpa párától csillogó acél sarka; az vagy három méterrel túlnyúlik a rozoga úszó testen. Ellépkedsz odáig, ott is vársz, magad elé dobsz még egy elszívott csikket és figyeled, ahogy száll; mintha kiderülne valami abból, ahogyan a parázsló, füstölő cigaretta befejezi reptét a vízben. Vízben ? Nincs sercenés, nem úszik semmi lefelé. Kíváncsiságod egész az acél papucs széléig csalogat, előre dőlve mereszted a szemeidet, csak magad mögé nyúlva tartod a súlyod a korlát csövét szorongatva a kisujjaddal. Itt-ott szétfoszlik a köd, de csak egy-egy másodpercre, hogy aztán újra vastag lepellé álljon össze. De valamit mégis láttál. Egész pontosan… semmit. Nincs víz… nincs folyó… nincs odaát, a hajó a hatalmas semmi széléről lóg előre…. sohasem indul el…. aki idáig jutott, semmit sem talált.

A harmadik cigaretta végén egy padon találod magad, amit valamikor az utasoknak tettek ide, azoknak, akik sohasem jönnek el. Meg sem kérdezed magadtól, hogy visszafordulj-e.

Csak leülsz és várod, hogy teljen az idő.

VM / 2015.02.21. / Vác