idő

kinyír az egyedüllét - ugyanakkor nem akarok társaságba menni sem. szeretném világgá ordítani a fájdalmam, de nem tudom, hogy mit írjak. értelmetlennek érzek mindent. valahol egész mélyen pislákol még valami, amit nevezhetünk a remény legutolsó szikrájának, de tudom, hogy az is elalszik majd nemsokára, ahogyan a parázsból sem lesz tűz, ha nem kap elég levegőt, éghető anyagot vagy megfelelő hőmérsékletet: elég, ha csak egy hiányzik a három közül és vége. fent jártam a városban, megnéztem a "karácsonyi vásárt" - ez néhány bódé a főtéren -, hátha látok valakit, akihez beszélhetek, hátha látok egy nőt, akihez beszélhetek, hátha látom Enikőt és nem lesz a helyzet alkalmatlan ahhoz, hogy pár szót váltsunk.... szól a hangulatos zene, gyerekek futkosnak én pedig mindjárt térdre rogyok, mint tegnap előtt a konyhában, olyan súllyal telepszik rám a fájdalom. persze sehol senki. hazafelé azon az utcán jövök, amiről azt képzelem, ott lakhatnak valahol, sehol senki. negyed óra alatt hazaérek, fölmászom a lépcsőkön a harmadikra, itt pedig megszűnik minden lehetősége annak, hogy valakivel megosszam az időm. belépek. csend. elmosogatok, zörögnek az edények. bekapcsolom a rádiót. kikapcsolom a rádiót. csend. leülök a benti asztalhoz, megnézem az üzeneteim: a "szociális háló" mégis úgy döntött, ad nekem egy fiókot: wow. amikor elindultam sétálni, még olyan üzenetet kaptam, hogy a viselkedésem nem megfelelő a közösség számára. most már megfelelő. összesen három órányit klikkelgettem..... végül kitöröltem a fiókomat. nem érdekel.

csend van

telik az idő

különös dolog ez az idő

már rég elfogyott, mégis telik

Talk with Kate

Kati itt volt.... azt hiszem, nagy betűt teszek majd a mondatok elejére, bár ezt az egyébként érzett hangulatom nem érdemli ki, de a Kati iránti tisztelet igen - hiszen jól éreztük magunkat.

Tehát Kati itt volt. A projekt már hetekkel korábban kezdődött: a Sparban megkérdeztem Enikőt, hogy mivel érdemes kitisztítani a mosdót, meg a fürdőkádat. Ő megmondta, amit itt nem írok le, mert reklám lenne. A fürdőszoba jó lett, mondtam is Enikőnek. Azután - ez már most, a napokban volt - nekiálltam a vécének (el akartam tűntetni a férfi-disznóól motívumokat a lakásban). A vécének az a szer - aminek a neve reklám lenne - meg sem kottyant (ez itt már negatív reklám lenne). Persze, Enikő könnyen beszél, mert - gondolom - ő minden héten kitisztítja a vécét: az én vízköveim viszont két évesek .... voltak. Mert tegnap este találtam vízkőoldót a beépített szekrényben és az hipp-hopp lezabálta a követ a klotyómról. Éjjel előfordult, hogy kimentem megnézni, milyen szép a vécém. Ma kicsit elkéstem, mert a Sparban beszélgettem a sorsjegy-árus nővel, mikor felértem a lakásba, már nem sok időm maradt, ezért csak azzal foglalkoztam, amit Kati elsősorban látni fog: kiporoltam az előszobaszőnyeget, felmostam az előszobát, felhajtottam a konyhaszőnyeget, felmostam a konyhát, visszahajtottam, majd térdreestem (ez nem volt a terv része), mert csúszott a nedves kő. Kati rámcsörgött: "tizenötperc" mondta, mire én: "ok, várlak". Újra térdrezuhantam (ez a terv része volt) és lepucoltam a nagyszoba réz küszöbét, hogy senkinek se forduljon meg a fejében, hogy rá... na nem is írom ide. A vécé és a fürdőszoba küszöbét már korábban megcsináltam. Mentem a konyhába, ott levakartam a tűzhely tetejéről a kréta-kori lerakódáskat: szép lett. Cipőt vettem, leszaladtam, megálltam az út szélén. Skodát kerestem (ez itt nem reklám, mert nem negatív, vagy pozitív - majd ha Kati vállalatigazgató lesz, akkor már reklám lesz). Elbámulok a sarokra, hátha látom Enikőt arra járni - ez már ösztönös. Megáll mellettem egy Skoda - nagy. Naaagy. "Jóestét" mondja Kati a letekert ablak mögül. "Üdvözlöm" válaszolom én és mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy ez így rém vicces. Mutatok neki egy helyet, betolat. Kiszáll, kinyit, kivesz, vállára akaszt, zár, jön, örül, hogy lát, örülök, hogy látom. Azt mondja, még nem járt itt. Megmásszuk a harmadikat. Megmutatom a lakást, azt mondja "tök jó". Befűtök a nagyszobában, mert fázik, még szaladok egy kört, azután leülök én is. Beszélgetünk. Sokat. Majd' egy órát. Nekem ez hiányzik a legjobban. Többet ér.... többet ér bárminél. Kimegyek főzni: gombapörkölt (ezt rendelte az ügyfél) nokedlivel (tésztával ígértem, de elfelejtettem reggel venni). Beszélgetünk. Kész a pörkölt, kész a nokedli, Kati megterít, viszem az ebédet, szedek, de még kiszaladok innivalóért. Visszaérve Kati azzal fogad, hogy "szuper" a pörkölt - "wow" mondom én, "ezért élünk, hogy azt mondják finom az ebéd, amit főztünk". Megeszi az egészet, tényleg ízlik neki. Kihordjuk a dolgokat, mindent úgyhagyok a konyhában, majd délután elmosogatok. Visszaülünk, beszélgetünk még másfél órát. Jól áll neki a mamuszom (fülesmajomfejes, iszonyú vastag, nagy bumszli mamusz), már az elején felvette, nem csoda, nálam régiek az ablakok. Lassan elkezd készülődni, cipőt veszek én is, lekísérem, a ház ajtajában azt mondja, ne jöjjek tovább, mert esik az eső, így lesz. Megvárom, míg beszáll, elállnak előle. Elindul, lekanyarodik a parkolóból, eltűnik.

Visszamászom a harmadikra. Mamusz az előszoba közepén. Visszateszem a beépített szekrénybe. Ott van a helye a fülesmajomfejesbumszlimamusznak.

Jó nap volt, még szalvétát is találtam, soha életemben nem vásároltam még szalvétát, csak volt itthon. Azt hiszem, az ilyesmi a szekrényfiókokban terem - nem gyártja senki, nem kell eladni meg venni, mert csak van.

Gyere máskor is Kati

VM 2022.12.16.