a pesti utcán

Egy napos januári délelőttön két amőba verekedett egymással a pesti utcán, egy fehér és egy kék. Egyik pillanatban a kék kerekedett felül fehér társán (képünkön az Amire gondolok illusztrátora épp egy ilyen pillanatot örökített meg), máskor pedig a fehér a kéken. Küzdelmükbe belefeledkezve végigvonaglottak az Baross utcán, majd a Nagykörúthoz érve, nagy erőfeszítéseik közben kicsit megtorpantak, így felfigyeltek rájuk a szomszédos trolimegállóban várakozó emberek. “Nahát, nézzék ezt a két szerencsétlent” mondta egy szatyrokat cipelő asszony, aki a Dobozi utcába igyekezett, mert férje aznap éjszakás volt és még össze akart ütni neki egy finom ebédet, mielőtt az elindul, “nem szégyellitek magatokat, két őrült, hogy így kell kinevettetnetek magatokat” a mondat végére az asszony már kiabált: “hát mi az a rettenetes, vérért kiáltó ügy, amit csak így lehet elintézni ?”. A két amőba közül a kék (képünkön felül), aki valamivel idősebb volt a másiknál, felfigyelt az asszony berzenkedésére, de mielőtt teljes figyelmét neki szentelhette volna, egyik ráncosabb sötétkék nyúlványával ügyesen kiszabadította magát fehér társa szorításából. “Tegyen igazságot közöttünk, Asszonyom, mi magunk is jobban járnánk, hiszen már sem fehérek, sem kékek nem vagyunk, hanem szürkék az utca porától” beszéd közben hirtelen, testének egyik nyílásából maró folyadékot spriccelt a fehér amőba felé, mert észrevette, hogy annak figyelme ellankadt, de a fehér erre semmit sem válaszolt, mert ő úriembernek tartotta magát (valóban régi, neves pesti amőbacsalád sarja volt) “Ez az illető” folytatta a kék és egy világoskék csápjával a fehérre bökött “ismerőseink előtt azt állította rólam, hogy gerinctelen vagyok és mivel nem volt hajlandó állítását visszavonni, megértheti Asszonyom, hogy számomra csak ez a lehetőség maradt, hogy elégtételt vegyek.” Az asszony hangosan felnevetett, de nevetése rögtön el is akadt, mert szeme sarkából balra sandítva meglátta a közeledő trolit “Jaaj ti kéét maarha, ti kéééét maaaaarhaa, hát vajon melyikőtökben van több gerinc, hiszen ti amőbák vagytok, nem emberek…. látjátok, még csak marhák sem vagytok, hogy gerincetek legyen, hanem egyszerű amőbák” az asszony kicsit hátrébb lépet, mert a troli odaért, de még a busz takarásából átkiabált a két ellenfélnek “sompolyogjatok haza az állábaitokon és ne csináljatok itt műsort, mert még eltaposom mind a kettőt, hogy csak tócsa marad belőletek, aztán még az sem, mert tavasszal felszáradtok a betonon …. egy, kettő…” azzal szatyrait fellendítette a troli nyitott ajtaján, ő maga pedig utánuk lépett.
A troli elment, a két józsefvárosi amőba pedig tanácstalanul állt a járdán. A házak ablakaiból köhintések, beszéd és főzés zajai visszhangzottak, amiről nekik is eszükbe jutott az ebéd. Legbelül hálásak voltak annak a nagydarab asszonyságnak, amiért rájuk kiáltott, mert nekik sem volt már kedvük folytatni a küzdelmet.
“Mi legyen” kérdezte hosszú csend után a kék amőba. Tudta magáról, hogy a végén ő nyerne és a fehér akkor nagyon pórul járna, ezért annak jól felfogott érdeke, hogy a csata itt véget érjen.
“Hát…” dörmögte a fehér “… lehet döntetlen” dünnyögte, mert ő is tudta magáról, hogy a végén ő nyerne és a kék akkor nagyon pórul járna, ezért annak jól felfogott érdeke, hogy a csata itt véget érjen.
“No rendben, akkor döntetlen” helyeselt a kék és még mindig ugyanúgy érzett, mint fentebb írtam. “Merre mész ? Hazafelé ? Elkísérlek egy darabon….” a fehérre sandított és mosolyogva hozzátette “te gerinctelen”. Mindketten nevettek és a Dobozi utcai asszonyságra gondoltak.

Egyik sem akart túl sokat beszélni, mert tudták, hogy még öt percnyi séta áll előttük, azalatt pedig akár másodszor is összeverekedhetnek. Ezért inkább némán vonaglottak egymás mellett – hiszen amőbák voltak.

VM, 2022.01.25