hirtelen lett tavasz….. azaz, nem is hirtelen, csak az író egész addig nem vette észre jöttét, amíg 2021 február 25.-én, az ebéd utáni alvást követő ébredezése közben, ki nem sandított az erkélyablak hőmérőjére. Az csaknem húsz fokot mutatott és innen már feltartóztathatatlanul követték egymást az események: úgymint, kikapcsolta a tévét, kinyitotta az erkélyajtót és leült a kint lévő műanyag székre, majd feltartóztathatatlanul semmi mást nem tett, mint hallgatta az innen onnan fülébe jutó neszeket, zajokat, melyek így, észrevétlenül, pillanatról pillanatra, egyre szövevényesebb tér- és időhálót alkottak agyában. Kosárlabda pattogása, ablak csukódása, motor dörmögése, lépcsőházajtó csikordulása, amint hozzáér a bejárat felpúposodott kövezetéhez, köhintés, beszédfoszlányok, egy csatornafedél ütemes billegése minden egyes ráhajtó autókerék nyomán… és megannyi furcsa zörej még, minden, amit egy zsibongó város munkaidő vége felé adni képes.
“Micsoda gyönyörű idő” dünnyögte magának, “micsoda világ, micsoda város…” … két nevetgélő nő után nézett, akik lent a járdán ugratták egymást, majd újra elszunnyadt, mert a Pilis fölött járó nap úgy felmelegítette az erkélyt…. egy-két perc múlva újra felébredt és azon tűnődött, mihez kezdjen most.
végül Bulgakov és egy kávé mellett döntött.
VM // 2021.02.25. // Vác
No comments:
Post a Comment