Egyszer, az iskola alsó tagozatában volt egy olvasmányunk, amiben egy utcán kószáló kisfiú hetekig “óriás”-nak olvasta az “Órás és ékszerész” első szavát és azt hitte, hogy abban a kis üzlethelyiségben, ami előtt naponta elment, valóban egy óriás lakik. Egy hasonló gondolatból született a következő egyperces. A különbség csak annyi, hogy ma már nem úgy kószálunk az utcán, mint rég. Ezért e kis írás cselekménye is csak néhány négyzetméterre, egy lakótelepi lakás zárt fürdőszobájára korlátozódik.A fogrém nem olyan egyszerű rém, mint a többi, hanem azoknál sokkal elvetemültebb, aljasabb, kiszámíthatatlanabb és tetteiben jóval rettenetesebb. A fürdőszobában leselkedik rád. Nyugalmi állapotában – mondjuk amikor épp alszik, vagy megannyi rémes bűntettét követően egyszerűen csak pihen – a mosdó feletti polcon tanyázik; de lesben áll, és ha hűvös téli estéken arra botorkálsz a sötétben, alig várja, hogy belépj és becsukd magad mögött az ajtót…. ekkor ugyanis már senki és semmi nem segíthet rajtad. Családtagjaid a tévé előtt ülnek, nem hallják, hogy te a fogrémmel küzdesz és ha mégis bármi zaj a fülükig jutna, tudatuk akkor is a reklámoknak tulajdonítaná mind, eszükbe sem jutna, hogy te épp titáni küzdelemben veted be szellemed és fizikumod összes erejét a fogrémmel szemben, ami rád vetette magát abban a pillanatban, amikor belülről elengedted az ajtó kilincsét. Az a szörnyeteg, ami egy másodperccel korábban még egyszerű 100ml-es tubusnak tűnt (az is volt, hiszen a fogrém így altatja környezetét), most hirtelen hatalmasra nő, az oldalára gyártott feliratok (úgy, mint “whitening”, “menthol”, “double, triple… protection”, mountain breeze”...stb) óriási véres fogsorrá, szájjá, torokká, tüzet nyilaló szemekké, fenyegető karokká és karmokká alakulnak át, kék sapkája letekeredik, fenyegetően meggörnyed és feléd irányítja a feje tetején lévő gigantikus nyílást…. Ebben a pillanatban, akár a leleményes Odüsszeusznak a küklopszok szigetén, mentő ötleted támad: egy gyors becsúszó szereléssel a fogrém alá cselezed magad, ő rád zuhan, te pedig derékon ragadod őt és – tudva, hogy ha most nem sikerül, nem lesz új esélyed a túlélésre és a fogrém beszippant azon a szörnyű hatalmas nyíláson, ami a fején tátong – szorítod őt, addig szorítod a derekát, amíg ki nem öklendez mindent, amit (és akit) az elmúlt századokban magába kebelezett: postást, satupadot, keleti hadjáratról visszatérő francia katonát, partvisnyelet (milyen régóta kerestük már), huszonhetes villáskulcsot, nagymamát és kicsivel később annak szemüvegét, pingvineket az antarktiszról, Orosházi Miklós legjobb kalapácsát és megannyi eltűnt kincset még, melyekről már lemondott a világ. Ötleted zseniális volt, derék-fogásod meglepte a fogrémet és már az utolsókat rúgja, nincs már benne semmi, ő már csak egy üres és felismerhetetlenségig összegyűrt vékony aluminium lemez, feje megnyílt, talpa kirepedt és esszenciája mind a külvilágba távozott belőle, végül élettelenül összeroskad. Ekkor véletlenül benyit a feleséged. Te ott hemperegsz, markodban egy szétcincált tubussal (mivel kinyitották a mosdó ajtaját, ez visszanyerte 100ml-es méretét), a postás, a katona, a nagymama és a pingvinek már rég boldogan elszaladtak a dolgukra, a partvisnyélre pedig a következő pillanatban azt fogja mondani az asszony, hogy mégis te dugtad el és ő ezt réges-rég tudta (a satupad és a további kiöklendezett dolgok nem fogják érdekelni őt). Te megpróbálod megmagyarázni, hogy nem te spriccelted össze fogkrémmel a fürdőszobát és nem te írtad szintén fogkrémből a tükörre, hogy “gyűlölöm kovácsot” ...igen, kis “k”-val (ez lehet munkatársad, főnököd, szeretőd, osztálytársad vagy csak szomszédod… ), hanem a fogrém volt az… De ebben a pillanatban hirtelen szemedbe ötlik valami: észreveszed az össze-vissza marcangolt tubuson a “k”-t…arcod felderül... “nini, hiszen ez csak fogkrém…” ekkor már megkönnyebbülten mosolyogsz: "hiszen akkor semmi sem történt"….
….de örömöd korai volt, mert most feleséged dühösen rádvágja az ajtót és a tubus új életre kel: új küzdelem kezdődik....
...az ég irgalmazzon neked.
PS. Mégiscsak jobb lesz, ha megint az utcán kószálunk már….
VM / 2021.02.12. Vác
